2023. március 17.
Manner Balázs: „A családom nagyon izgult”
Fiatal labdarúgónk mindössze 17 évesen debütált csapatunkban a nemzetközi porondon – INTERJÚ!

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk 48 év után ismét érdekelt volt a kupatavasz során, és ugyan a Bayer 04 Leverkusen ellen nem jött össze a továbbjutás, csapatunk teljesítménye előtt így is kalapot emelhetünk. A találkozón két fiatal labdarúgónk is lehetőséget kapott a bizonyításra, Lisztes Krisztián mellett először lépett pályára az európai kupaporondon Manner Balázs, aki rögtön egy remek csellel mutatkozott be, és önbizalomtól duzzadóan játszott.

- Hogy élted meg a pillanatot, amikor beléptél a Puskás Aréna gyepére még a találkozó előtt?
- Hihetetlen érzés volt, a kezdés előtt a melegítésnél is elképesztő hangulat volt. A mérkőzés alatt meg aztán pláne, minden egyes pillanatát élveztem a csütörtöki estének.

- Közel a legfiatalabb magyar játékos vagy, aki nemzetközi kupaporondon debütált a főtáblán.
- Nem gondoltam volna, hogy játszani fogok, teljesen váratlanul ért, amikor szóltak, hogy játszani fogok, de nem izgultam, örültem, hogy beszállhatok. Eljutott hozzám, hogy pár perc erejéig én voltam a legfiatalabb magyar debütáns, ám aztán beszállt Lisztes Krisztián is, aki ezzel megelőzött, hiszen ő 10 nappal fiatalabb nálam, de természetesen ezt nem bánom.

- Mit mondott neked Sztanyiszlav Csercseszov a csere előtt, kaptál pár tanácsot?
- Mondták a stábtagok, hogy  bátran futballozzak, merjek focizni, a mester pedig azt mondta, mutassam meg magamat a társaknak, és élvezzem a meccset. Boldog vagyok, hogy játszhattam, nem volt bennem izgalom.

- Milyen volt megtapasztalni a felnőtt futballt, ráadásul a Leverkusen ellen egy igazi topcsapat ellen focizhattál, de kívülről nem látszottál idegesnek, gyönyörű csellel mutatkoztál be.
- Nagyrészt erre számítottam, nagyon jó játékosok alkotják a Leverkusent, de próbáltam nem azzal foglalkozni, hogy kik ellen játszom, próbáltam úgy focizni, ahogyan az eddigi meccseimen is tettem. Ki is tudtam kapcsolni az agyamat, nem zavart semmi, nem voltam ideges, élveztem a pályán töltött időt, örülök, hogy egy ilyen cselt sikerült végrehajtanom, fantasztikus volt ilyen atmoszférában játszani.

- A családod a helyszínről nézte a mérkőzést? Meglepődhettek, amikor meglátták, hogy játszani fogsz?
- Az biztos, hogy ők jobban izgultak, mint én, természetesen a helyszínről nézték a találkozót. A meccs után nagyon boldogok voltak, és a csapattársak is gratuláltak a meccs végén.

- Ezzel egy fontos mérföldkőhöz értél, de mi a következő lépés a karrieredben?
- Mostantól az a célom, hogy minél előbb bemutatkozhassak az NB I-ben is a csapatban, majd szeretnék az első keret tagja lenni, a céljaim megvannak.

- Az első csapatból van, akit példaképednek tartasz, vagy akinek tetszik a játékstílusa?
- Tokmac Nguent mondanám, az ő játékához közel áll az enyém, nagyon tetszik, ahogy a labdával bánik, tőle szoktam sok mindent el lesni, amit aztán igyekszem én is érvényesíteni a pályán.

- Hogy éled meg, hogy sokszoros válogatott labdarúgók között készülhetsz a hétköznapokban?
- Ez egy felemelő érzés, hiszen pár hónapja még csak külső szemlélőként figyelhettem őket. Most pedig velük együtt dolgozhatok, ami csodálatos.

- Át kell esned valamilyen beavatáson, mint debütáló játékos?
- Előfordulhat, lehet hogy lesz, számítok rá, hogy valami lesz.

- Hamarosan ismét toborzót tart a Fradi labdarúgó-utánpótlása. Mit üzensz a jelentkezéssel kacérkodó fiatal labdarúgóknak?
- Én azt tudom mondani, hogy a kemény munka tényleg kifizetődik, ez tényleg így van. Dolgozzanak az álmaikért, mert idővel lehetséges lesz minden, ne menjen el a kedvük semmilyen akadálytól. Jöjjenek el a toborzóra, próbálják ki magukat!

Jegyek a MOL Fehérvár elleni hazai bajnokira ITT.

@fradimedia Manner Balázs 17 évesen az EL-ben mutatkozott be csapatunkban 💚🤍 #fradi #ftc #hajrafradi #fyp #fy #nekedbe #football #fraditok ♬ original sound - xxtristanxo
Cikkajánló

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin