
Magyar bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk vasárnap ismét a hazai bajnokságban szerepel, az NB I 7. fordulójában a Kisvárdát fogadja. Ennek kapcsán klubunk pénteki, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján másodedzőnket, Máté Csabát és futballistánkat, Szerető Krisztofert kérdeztük.
- Az előző idényben elért eredményeink nagyszerűek voltak a Kisvárda ellen, de ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy minden mérkőzésen megszenvedtünk ellene – emlékeztetett Máté Csaba a kisvárdaiak elleni legutóbbi három bajnoki három sikerére. - A Kisvárda szervezett csapat, olyan játékosai vannak, akik akár egy-egy villanással is képesek eldönteni mérkőzéseket. Fontos lesz, hogy akik részünkről pályára lépnek, azok megfelelő tisztelettel és motivációval játszanak majd. Jó hozzáállással újra sikeresek lehetünk.
Játékosunk, Szerető Krisztofer a jelenlegi szezonban egy bajnokin jutott szóhoz, ám szerdán végigjátszhatta az Iváncsa vendégeként 3-0-ra megnyert kupameccset.
- Pozitív élmény volt, hogy végigjátszhattam a kupameccset, külön öröm számomra, hogy győztes csapat tagja lehetettem. Kicsit szokatlan volt, hogy új poszton kaptam lehetőséget, de néhány kisebb hibát leszámítva szerintem megoldottam a feladatomat. Hogy pályára léphetek-e vasárnap is? Bízom abban, hogy egyre több lehetőséget kapok majd. A Kisvárda ellen nehéz mérkőzésre számítok.
Ezúttal is készülünk meccsnapi shopos kedvezménnyel a mérkőzésre kilátogató szurkolóknak. Erről bővebben ITT olvashatnak.
Labdarúgó NB I, 7. forduló
FTC–Kisvárda
Helyszín: Groupama Aréna
Időpont: 2019.09.29., 16.00
Jegyek: belépők kaphatók személyesen a Groupama Aréna pénztárainál és online a meccsjegy.fradi.hu-n.
Ismét izgalmas programokkal és akciókkal várunk mindenkit a Groupama Arénában. Kapunyitás: 14.00!
Vezetőedzőnk szerint a bő keretünknek köszönhetően készen állunk a hétvégi bajnokira.
Ahogy a múltkori hazai bajnokin, úgy ezúttal is meccsnapi kedvezménnyel készülünk a Kisvárda elleni meccsre.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.