Mint megírtuk, bajnoki listavezető és UEL-nyolcaddöntős férfi labdarúgócsapatunk szerdán 2-0-ra legyőzte a német élvonalbeli FC Augsburgot La Nucíában. A spanyolországi edzőtábor első felkészülési mérkőzését követően a kétgólos nyerőembert, Xavier Mercier-t kérdeztük.
- Mi a véleményed az év első edzőmeccséről?
- Boldog vagyok, hogy győztünk és természetesen örülök annak is, hogy két gólt szereztem. Ez a mérkőzés remekül szolgálja a felkészülésünket, egy jó csapat ellen sikerült nyernünk.
- A Honvéd elleni, november 13-án lejátszott bajnoki óta mindössze a második felkészülési mérkőzést játszotta a csapat. Milyen volt újra a pályán?
- Minden rendben volt. Van még időnk formába lendülni a január 24-i, zalaegerszegi bajnoki előtt, mindenki arra fókuszál, hogy addigra a legjobb formába legyünk. Ezzel együtt boldogok vagyunk, hogy megnyertük 2023 első mérkőzését.

- Emlékszel, mikor szereztél legutóbb egy meccsen két gólt?
- Igen, ha jól rémlik, két évvel ezelőtt történt, az OH Leuven játékosaként a Zulte-Weragem ellen szereztem két gólt a belga bajnokságban. Arra is emlékszem, hogy egyszer fejjel, egyszer pedig büntetőből voltam eredményes.
- Most újra sikerült, ez pedig segíthet abban, hogy beverekedd magad a kezdőtizenegybe…
- Azért dolgozom, hogy kivívjam a helyemet a kezdőcsapatban, szeretnék többet játszani. Kemény küzdelem zajlik a csapatba kerülésért, de én meg fogok küzdeni a helyemért.
- Tavaly nyáron csatlakoztál a Ferencvároshoz, hogy érzed magad nálunk?
- Köszönöm, remekül érzem magam. Ez egy nagyon jó csapat, sok jó játékossal. A kezdet nehéz volt, de remélem, hogy még többet és még jobban fogok tudni játszani a tavaszi idényben.
- A szezonrajt előtt még két felkészülési mérkőzés vár a csapatra. Hogy látod, miben kell fejlődni azokon a meccseken?
- Fontos feladatunk, hogy az edzőtáborozás idején megszerezzük a szükséges kondíciót, hiszen több mérkőzés vár még ránk a magyar bajnokságban és az UEFA Európa Ligában is. Jól és magabiztosan szeretnénk játszani, hogy készen álljunk az előttünk álló mérkőzésekre.
Nézze élőben a következő meccset is és támogassa az Albert Alapítványt!
Szurkolóink a meccsjegy.fradi.hu-n 250 Ft támogatói díj befizetése ellenében láthatják nemzetközi felkészülési meccseinket, így a következő, vasárnapi, Piast Gliwice ellenit is. Közvetítésünket 15 perccel a kezdőrúgás előtt megkezdjük a helyszínről, ez alatt megtudhatja a legfrissebb híreket, illetve interjúkat és riportokat láthat a csapatot érintő legfontosabb történésekről. A találkozót három kamerával közvetítjük, így nem marad le semmiről, mivel a gólokat és nagy helyzeteket is visszajátsszuk. Az összecsapás előtt, annak szünetében és után pedig pályaszéli interjú formájában a mérkőzés főszereplőit is meghallgathatja. További részletek ITT!
Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.
36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.
Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.
Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.
Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.
Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!
Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.
Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.