Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk július 11-én, kedden a KÍ Klaksvík ellen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. Együttesünk már két nappal a mérkőzés előtt kiutazott az álomszép Feröer-szigetekre. Hétfőn vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov tartott sajtótájékoztatót a klaksvíki Djúpumýra Stadionban.
- Holnap lesz az első hivatalos mérkőzésünk, ami egy Bajnokok Ligája-selejtező lesz, ehhez mindenképp megfelelő felkészülés kellett. Kedden megfelelő játékot kell nyújtanunk – kezdte Sztanyiszlav Csercseszov. – Két edzőtábor van mögöttünk, ezekben sok dolgot ki tudtunk próbálni, de kedden lesz az első hivatalos tétmeccsünk, meglátjuk, mit tudunk ezekből megvalósítani.
Az első újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy vezetőedzőnk milyen Klaksvík-meccseket nézett meg a felkészülés alatt.
- Tudom, hogy játszottak nemzetközi meccsen is, de csak a legutóbbiakat néztem meg, hiszen azok a találkozók már régen voltak. Azokon lehettek sérültek és eltiltottak is, minket pedig az érdekel, hogy most milyen stílusban játszik a csapat.

Ezt követően nyári érkezőinkre vonatkozóan kérdezték azt, hogy miként látja az ő helyzetüket, illetve ki az, aki kezdőként kaphat lehetőséget a párharc első felvonásán.
- Az új játékosok megfelelően beilleszkedtek, voltak, akik gólokat is szereztek a felkészülési mérkőzések alatt. Az, hogy ki lesz ott a kezdőben az attól is függ, hogy ki, hogyan fog szerepelni az edzésen.
Mint ismert, Klaksvíkban műfüvön fog játszani a csapat, ezért az újságírók arra is kíváncsiak voltak, hogy a Népligetben készültek-e erre.
- Budapesten nem készültünk műfüvön, hiszen az ottani pálya teljesen más, mint az itteni. Egyébként játékosként jártam már itt. Jelenleg az időjárás teljesen normális, focihoz illő idő van - zárta a sajtótájékoztatót vezetőedzőnk.
Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.
Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.
Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.
Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!
Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!
Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.
Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.