I. félidő
A 12. percben lehetett volna az első nagyobb helyzetünk a Haladás ellen: Lanzafame adott be jobb oldalról, középen érkezett Varga Roland, aki megelőzte védőjét, és kicsit bele is tudott érni a labdába, de sajnos nem érte el azt rendesen, így végül nem került veszélybe Király kapuja. Nem sokkal később Gorriaran próbálkozott egy 15 méteres, lapos lövéssel, a védők lábai között elsuhanva veszélyes is volt a kísérlet, de centikkel mellé pattant a labda.
A 23. percben a Haladásnak volt ziccere: Bamgboye mehetett egy az egyben Dibuszra, eltolta kapusunk mellett a labdát, ezzel együtt azonban ki is sodródott, így hiába lőtt kiszorított szögből, a visszaérő Blazic nagyot mentve blokkolt.
Rögtön jött a válasz, Gorriaran cselezgetett a 16-oson belül, és csak szabálytalanul tudták őt megállítani. A megítélt 11-est Varga a bal sarok felé lőtte, Király azonban érezte az irányt, és kiütötte a labdát.
A 41. percben Gorriaran hozta ki remek szólóval a labdát egy Haladás-szabadrúgás után, majd kiugratta Sigért, aki betört a 16-oson belülre, ott pedig úgy tűnt, elsodorták, de a játékvezető ezúttal továbbot intett. Az utolsó pillanatokban Lanzafame fantasztikus mozdulattal lőtt a bal sarokba, de ahogyan a Diósgyőr ellen, úgy ezúttal is érvénytelenítették ollózós találatát les miatt - akárcsak a miskolciak ellen, most is téves bírói ítélet született.
II. félidő
A játékrész első nagy helyzete együttesünk előtt adódott: Gorriaran 16-oson belülről, baloldalról leadott lövését Király védte bravúrral az 55. percben.
Tíz perccel később ennél is nagyobb ziccere volt Gorriarannak, aki Isaellel kényszerítőzött, de uruguayi játékosunk öt méterről fölé emelt.
A 69. percben végre sikerült megszerezni a vezetést: egy kifejelt labdát Lovrencsics bombázott vissza, a labda Daushvilin kicsit meg is pattant, így került a kapuba (1-0). Az eset után a reklamáló Királyt egymás utáni két sárgával ki is állították.
Nem sokkal később a második találatot is megszereztük: Haratin gyönyörűen középre ívelt labdáját Sigér lőtte kapásból, Rózsa feje fölött a kapuba (2-0).
A hátralévő időben még Dibusznak volt egy remek védése Németh Milán lövése után, kapusunk hárításával maradt a kétgólos különbség.
Nem könnyű mérkőzésen tehát, de csapatunk kiharcolta a három pontot az életéért küzdő Haladás ellen. A mieink továbbra is nyolc ponttal vezetik az NB I-es bajnokságot.
NB I, 25. forduló
FTC-Haladás 2-0 (0-0)
FTC: Dibusz - Lovrencsics, Botka, Blazic, Heister (Leandro, 54.) - Haratin, Sigér - Isael (Tokmac, 69.), Gorriara, Varga R. - Lanzafame (Sihnevich, 83.)
Haladás: Király - Schimmer, Saláta (Kolcák, 65.), Tamás, Németh Milán - Dausvili - Ivanov, Rui Pedro, Holdampf (Mészáros, 84.), Ofosu (Rózsa, 73.) - Bamgboye
Sárga: Daushvili (27.), Tamás (51.), Leandro (56.), Király (72., 72.), Bamgboye (90.)
Piros: Király (72.)
G.: Lovrencsics (69.), Sigér (78.)
Másodedzőnk elárulta: a félidőben azt kérték a játékosoktól, hogy gyorsítsák fel a játékot.
A szövetségi kapitány a hollandok elleni döntetlen értékelésében külön kitért védőnkre.
Csapatkapitányunk a hollandok elleni 1-1-es Nemzetek Ligája-döntetlen után értékelt.
Dibusz Dénes, Varga Barna és Botka Endre is pályára lépett a hollandok elleni 1-1-es Nemzetek Ligája-meccsen.
Korábbi futballistánk élete egyik legjobb döntését hozta a Fradival és nagyra tartja Pascal Jansent – INTERJÚ
Raul Gustavo, amíg a fodrászatban várt, értékelte a honfitársak frizuráit – VIDEÓ!
A mieink a ferencvárosi támadó találatával vezettek kettővel Málta ellen.