Toldi Géza 1909-ben született Budapesten – első profi futballcsapata a Ferencváros volt, amelyhez 18 évesen csatlakozott. A mieinkkel négyszeres magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes lett, 1937-ben pedig elhódította a Közép-európai kupát.
Toldi rendkívül eredményes volt a Fradiban: 459 mérkőzésen 433 gólt lőtt, az 1933/34-es szezonban, 27 találattal a magyar bajnokság gólkirálya, egy évvel később az év magyar labdarúgója lett.
A magyar válogatottban 46 mérkőzésen 25 gólt lőtt – a nemzeti csapattal 1934-ben világbajnoki negyeddöntős, négy évvel később pedig vb-ezüstérmes volt.
A Táncos, Takács II, Turay, Toldi támadófogat – Kohuttal kiegészülve - legendássá vált egyesületünk történelmében. A mai napig T-betűs csatársornak nevezik.
Vezetőedzőként irányította a Zuglót, a dán Aarhust, a belga válogatottat és a Berchemet is.
Születésének 115. évfordulója alkalmából emlékeztünk meg klublegendánkra a Farkasréti temetőben.
Az idegenbeli döntetlent követően vezetőedzőnk értékelte a Kisvárda elleni találkozót.
Az OTP Bank Liga 10. fordulójában hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, a kapuba találni csak egyszer sikerült.
Vépi Péter számára két dolog nem létezett: megalkuvás és másik csapat a Ferencvároson kívül. – INTERJÚ!
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.
Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!
Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.
Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.