Január 19-én, hétfőn tizedik alkalommal tartotta meg klubunk az FTC Szakmai Napot a Groupama Arénában.
A jubileumi eseményt az FTC elnöke, Kubatov Gábor nyitotta meg, és az elmúlt évek sikerei után a megfelelő célok kitűzését és a klub transzferpolitikáját tartotta a legfontosabbnak:
- Gyorsabban, magasabbra, erősebben. Rá kell mennünk arra, hogy megnyerjünk egy nemzetközi kupát.

A sikerhez jó játékosok is kellenek, akik viszont az átigazolási piacon is kelendőek és a megfelelő ajánlat esetén elhagyják a klubot.
- Úgy vagyunk nyereségesek, hogy közben sikeresek vagyunk. A Ferencvárosból a labdarúgók számára már elérhetőek a top bajnokságok is. Gyakorlatilag eladtuk Tóth Alexet, sohasem kapott még magyar csapat ennyit egy magyar játékosért - értékelte a téli átigazolási időszakot Kubatov Gábor.
Köszöntőjében Igaz András, a Sportfive Hungary Kft. ügyvezetője a klubunk számára nyújtott háttértámogatás fontosságát emelte ki.
Klubunk ír vezetőedzője, Robbie Keane egyenesen a repülőtérről érkezett és csapatunk kiemelkedő őszi európai kupateljesítménye mellett a hazai bajnokságban mutatott játékról is beszélt. Vezetőedzőnk kiemelte, minden mérkőzésen nyerni szeretne, ezért pedig mindent meg is tesz, akkor is, ha – ahogy ő fogalmazott – heti szinten két taktikát kell kidolgoznia. Zárásként pedig Tóth Alex fejlődéséről beszélt.
- Tavaly az edzőtáborban Tóth Alexben megláttam valamit és tudtam, hogy ez a srác még sokra viheti. Az előző egy évben pedig hatalmas fejlődésen ment keresztül. Sohasem láttam még nála rendesebb srácot, akinek segítettem elérni az álmát.
Az előadássorozat folytatásában vezető adatelemzőnk, Hegedűs Henrik a számok és statisztikák segítségével mutatta meg, mitől ilyen eredményes a Ferencváros a nemzetközi kupában és hogy miként hozható át ez a forma a bajnokságba.
- Az a legnagyobb különbség az NB I-es és az Európa Ligás ellenfelek között, hogy utóbbiak focizni akarnak ellenünk – összegezte Hegedűs.
Labdarúgóklubunk 125 éves múltjának köszönhetően hazánk egyik legismertebb márkája, fontos azonban, hogy a jól csengő név makulátlan hírnévvel párosuljon, erről Tímár Bálint, a klub marketingvezetője beszélt.
A labdarúgók fizikai paramétereit folyamatosan figyelemmel kíséri klubunk orvosi stábja. Dr. Reha Gábor, klubunk csapatorvosa pedig bemutatta, milyen új gyógyászati trendek segítenek a játékosok fitten tartásában.
A magyar labdarúgás számára is fontos, hogy klubunk piacképes játékosokat neveljen ki. A fiatal tehetségek beépítéséről akadémiánk szakmai igazgatója, Kiss-Baranyi Sándor mesélt a jelenlévőknek.
Labdarúgóink bíznak a jó eredményben a Twente elleni Európa Liga-selejtező előtt - VIDEÓ!
Franko Kovacevic is a csapattal tartott Hollandiába.
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.
A hollandok elleni UEFA Európa Liga-selejtezőre készülő labdarúgócsapatunk megérkezett Enschedébe.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Twente elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.
Mi vár a Fradira a Twente ellen? Három olyan szakember szólalt meg, akik belülről is ismerik a holland klubot.
Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.