2019. május 31.
Megtörik Blazicék rossz sorozata? Dvali, a „jó előjel”
Magyar bajnok labdarúgócsapatunk két védője, Miha Blazic és Lasha Dvali is Európa-bajnoki selejtezőkre készül.

A magyar válogatottban szereplő Dibusz Dénes, Gróf Dávid, Lovrencsics Gergő és Varga Roland mellett a 30. bajnoki címet szerző labdarúgócsapatunk két további tagja is Európa-bajnoki selejtezőkre készül válogatottjával. Miha Blazic Szlovénia, míg Lasha Dvali Georgia színeiben léphet pályára június 7-én és 10-én.

A 2020-as Európa-bajnoki selejtezők G-csoportjában szereplő Szlovénia két döntetlennel kezdte a selejtezősorozatot. A Ferencváros magyar bajnok védője, Miha Blazic Izrael és Észak-Macedónia ellen keretben volt, de nem lépett pályára, a válogatott pedig két 1-1-es játszott. Június 7-én pénteken a csoport egyik legnehezebb ellenfeléhez, Ausztriához látogatnak a szlovénok, majd három nappal később Rigában a lettek vendégei lesznek.

A válogatottnak nagyon szüksége lenne a győzelmekre, hogy még versenyben legyen a továbbjutást érő első két helyért. A forma azonban nem mellettük szól, ugyanis az elmúlt nyolc tétmérkőzésen, 2018. szeptember 6. óta, nyeretlen maradt Matjaz Kek együttese, ráadásul legutóbbi öt meccsén egyaránt 1-1-es döntetlent játszott. Miha Blazic eddig négyszer szerepelt a szlovén válogatottban. Reméljük a Fradi védője 2018. november 19-e, a Bulgária elleni találkozót követően ismét pályára léphet az egyik meccsen.

G-CSOPORT
3. forduló
2019. június 7., péntek, 20.45, Klagenfurt: Ausztria-Szlovénia
4. forduló
2019. június 10., hétfő, 20.45, Riga: Lettország-Szlovénia


Grúzia miután megnyerte a Nemzetek Ligája „D” ligájának 1. csoportját, az Eb-selejtezőket már nem kezdte jól, igaz bravúrszámba ment volna a Svájc és Írország elleni pontszerzés. A sikeresebb folytatásért a 3. fordulóban hazai pályán kellene legyőznie június 7-én Gibraltárt, amely szintén pont nélkül áll, de csak egy meccset játszott. A győzelem azért is lenne fontos Lasha Dvaliék számára, mert három nappal később Koppenhágában Dánia vendégei lesznek.

Az FTC védője legutóbb sérülés miatt nem tudott csatlakozni a válogatotthoz, azonban amikor legutóbb a keretben volt és pályára is lépett, akkor 2018. november 19-én Grúzia 2-1-re nyert Kazahsztán ellen a Nemzetek Ligájában. Sőt, Dvali bizonyos szempontból jó előjelnek számít, ugyanis a grúzok vele együtt a soraiban legutóbbi négy válogatott meccsükön veretlenek maradtak, három győzelem mellett egy döntetlent játszottak. Dvali eddig 12-szer lépett pályára hazája válogatottjában, egyetlen gólját Fehéroroszország ellen szerezte 2017. november 13-án egy felkészülési mérkőzésen.

A válogatott június 1-én, szombaton találkozik a grúz fővárosban található Hotel Hualingban, majd a találkozóig Zestafoniban készül a két mérkőzésre.

D-CSOPORT
3. forduló
2019. június 7., péntek, 18.00, Tbilisi: Grúzia-Gibraltár
4. forduló
2019. június 10., hétfő, 20.45, Koppenhága: Dánia-Grúzia



(Fotók forrása: worldsport.ge, Vid Ponikvar és uefa.com)

Cikkajánló

Profi szerződést kötöttünk fiatal játékosunkkal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

FTC–DVTK: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál!

Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Fradicsőség! – Nézd meg azonnal!

A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Franko Kovacevic érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tippeljen, és nyerjen egy terepmintás kulacsot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVTK elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Keane: „Örülök, hogy újra otthon tudunk játszani”

Vezetőedzőnk küzdelmes mérkőzésre számít pénteken a DVTK ellen.

Sajtóakkreditáció a Puskás Akadémia elleni bajnokira

A média munkatársai április 13-án 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin