2021. november 3.
„Megvan az önbizalmunk, támadnunk kell!”
Peter Stöger és Tokmac Nguen szerint sokat fog jelenteni a szurkolók támogatása a Celtic ellen.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk az UEFA Európa Liga csoportkörének 4. fordulójában, csütörtök 21.00-tól a skót Celticet fogadja hazai környezetben. A találkozó előtt egy nappal vezetőedzőnk, Peter Stöger, valamint játékosunk, Tokmac Nguen válaszolt a sajtó kérdéseire.

- Agresszívnek kell lennünk, támadnunk kell. Tudjuk, hogy pontokat kell szereznünk ahhoz, hogy folytathassuk a nemzetközi szereplésünket. Az eddigi mérkőzéseinken jól szerepeltünk, többször is közel voltunk a pontszerzéshez. Megvan az önbizalmunk, ha tökéletesen sikerülnek a dolgaink, akkor meglehet a három pont. Voltak, amiket jól csináltunk az idegenbeli mérkőzésen, láttuk annak a meccsnek a hibáit, csütörtökre az a cél, hogy ezeket elkerüljük. Koncentrálnunk kell a védekezésre, mert a Celtic nagyon erős támadásban, ezért erős védelemre van szükségünk, tudjuk, hogy a szurkolók támogatása milyen sokat fog jelenteni. Skóciában nem helyeztünk elég nyomást az ellenfélre, ezt többször megbeszéltük, hogy el kell kerülni, hogy az ellenfél könnyelmű helyzeteket alakítson ki. Volt pár jól felépített kontratámadásunk, de támadásban jobb döntéseket kell hoznunk – mondta Peter Stöger. - Azt várják tőlünk, hogy minden meccset megnyerjünk, ehhez pedig fontos a játékosok önbizalma. Meglátjuk, mi történik egy olyan ellenfél ellen, mint a Celtic. Papíron nem mi vagyunk az esélyesek, de a szurkolók támogatásával összejöhet a pontszerzés.

Tokmac Nguent az egy éve, a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerzett Celtic elleni találatáról is kérdezték.

- Nem szoktam újranézni azt a gólt, már előre tekintek. Nem számít, ki lövi a gólokat, a lényeg a csapat győzelme. Most jön az egyik legnehezebb találkozó, mióta nemzetközi szinten szerepelünk, mert máshogy játszik a Celtic, mint a többi együttes. Nyitott mérkőzésre számítok a szurkolóink támogatásával – mondta Tokmac Nguen.

A Celtic elleni UEL-mérkőzésre továbbra is kaphatóak jegyek ITT!

Cikkajánló

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Fradicsőség! – Nézd meg azonnal!

A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Franko Kovacevic érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Tippeljen, és nyerjen egy terepmintás kulacsot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVTK elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Keane: „Örülök, hogy újra otthon tudunk játszani”

Vezetőedzőnk küzdelmes mérkőzésre számít pénteken a DVTK ellen.

Sajtóakkreditáció a Puskás Akadémia elleni bajnokira

A média munkatársai április 13-án 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Minecraft, YouTube és AI zöld-fehérben

Folytatódik a Fradi Élményműhely, a Ferencváros és a Creative Science közös kezdeményezése.

Nyerjen aláírt hazai mezt az UEL-filmmel!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, válaszolj egy kérdésre és tiéd lehet a csapat által aláírt hazai mez!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin