2026. augusztus 4.
Michal Gasparik: „Kiegyenlített mérkőzés következik”
Férfi labdarúgócsapatunk következő ellenfele jó hangulatban készül a szerdai, budapesti selejtezőre.

Augusztus 5-én, szerdán 20:15-től a lengyel élvonalbeli Górnik Zabrze vendégszerepel a Groupama Arénában. Az Európa Liga-selejtező 3. fordulójának első találkozója előtt kedden a vendégcsapat képviseletében a vezetőedző, Michal Gasparik, valamint a csapatkapitány, Erik Janza tartott sajtótájékoztatót a Groupama Arénában.

– Nagyon erős csapatról beszélünk, pont ezért gondolom, hogy kiegyenlített mérkőzés következik. A Ferencváros edzőjét és az ő stílusát ismerem, ezért egy kicsit másként kellett készülnünk. Különösen a csatárokat illetően, de minden csapatrészben nagyon magas kvalitású játékosokból áll a magyar klub – kezdte Michal Gasparik. – Offenzívan fogunk játszani. Mi mindig úgy kezdünk, hogy már az első meccsen próbálunk támadójátékot mutatni. Szeretnénk kontroll alatt tartani a meccset, hogy mi legyünk a kezdeményező szerepben. Meleg időjárás várható, ezért mindkét csapatnak óvatosnak kell lennie.

A Górnik lengyel ezüstérmesként a Bajnokok Ligájában második selejtezőkörében kezdte a szezont, ott azonban a Fenerbahce 2-1-es összesítéssel búcsúztatta őket.

– Egészen jó hangulatban készülünk a következő meccsre. Egy teljes hét állt rendelkezésünkre a kiesés után, hogy nyugodt körülmények között tudjunk felkészülni, és elmondhatom, hogy a csapat mentális állapota kiváló. A Fenerbahce elleni mérkőzést már elfelejtettük, csak előre tekintünk – magyarázta Erik Janza.

A párharc első, budapesti felvonására továbbra is kaphatóak belépők személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban (általános nyitvatartás: H-P.: 14.00-19.00, SZO., V.: zárva), illetve az interneten, a meccsjegy.fradi.hu-n!

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagsáról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!

Cikkajánló

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: "Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Próbáljuk megismételni az MTK elleni teljesítményt”

Labdarúgócsapatunk asszisztens edzője, Leandro de Almeida elmondta, tudják, mire készüljenek a Paks ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin