Miha Blazic, klubunk korábbi szlovén középső védője május 8-án ünnepli 32. születésnapját. A 32-szeres szlovén válogatott labdarúgó 2017 és 2022 között öt idényen át játszott a Fradiban, és amellett, hogy négyszeres bajnoknak és egyszeres Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát, arra is büszke lehet, hogy tagja volt az Európa Ligába, valamint a 2020-ban Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutó csapatnak is.
Születésnapja alkalmából hívtuk fel és faggattuk egy kicsit.
– A telefonszám és az internetes keresés alapján az Egyesült Arab Emirátusokban sikerült elérnünk.
– Igen, ez így van.
– Mesélnél nekünk egy kicsit a mostani csapatodról?
– Az Al-Ittihad Kalba együttesében játszom, ami nem számít nagy csapatnak, a bajnokság középcsapatai közé tartozunk. Öt-hat nálunk jobb csapat van, ezek azok az együttesek, ahol több a pénz, velük nem tudunk versenyezni. De mindent egybevetve, ez egy nagyon érdekes tapasztalat.
– A családod is veled van? Nem nagyon furcsa Európa után a Közel-Keleten?
– Igen, itt van velem a családom is. Furcsának tűnhet, de azon kívül, hogy nyáron rettenetesen meleg van, akár 40 foknál is több, nincs olyan nagy különbség Európához képest.
– Amikor 2017-ben a Fradiba igazoltál, mennyit tudtál a klubról, mennyire ismerted a Ferencvárost?
– Őszinte leszek: nem sokat tudtam a Fradiról. Azt persze igen, hogy nagyon komoly történelme van a klubnak, és nemcsak Magyarországon számít nagy csapatnak, hanem külföldön is ismerik a nevét. De a magyar focit nem követtem, így igazából szinte minden újdonságként hatott rám.
– Melyek a legkedvesebb emlékeid ebből az öt évből? Játszottál a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is.
– Meglepő lehet, de nagyon szép emlék az első szezonom, annak ellenére is, hogy nem sikerült trófeát nyernünk. De az az idény nagy lépést jelentett a későbbiekben elért sikerek felé. Persze nagyon szép emlék az első bajnoki cím, az első Európa Liga- és nyilvánvalóan a Bajnokok Ligája-szereplés is. Minden évben volt valami emlékezetes. Számomra ilyen a második bajnoki címünk, mert a címvédés mindig nagyon nehéz feladat. Különösen, hogy akkoriban a Videoton nagyon erős csapat volt. Igen, azt hiszem, hogy erre a második bajnoki címre még büszkébb vagyok, mert közben az európai kupában is helyt kellett állnunk. Az utolsó idényemben pedig duplázni tudtunk. Tényleg minden idényre jutott valami.
– Van kedvenc mérkőzésed vagy éppen gólod?
– A kedvenc gólom talán az, amit még a legelső idényben rúgtam a Puskás Akadémia elleni hazai bajnokin. Egy nagyon kemény meccsen (Paintsil kiállítása miatt a 38. perctől a 81. percig emberhátrányban játszottunk szakadó havasesőben - a szerk.) sikerült gólt szereznem, majd még Böde Dani is betalált. Megérdemelten nyertünk.
Miha Blazic gólja 6:15-től látható
Kedvenc meccset nagyon nehéz választani, mert sok emlékezetes találkozónk volt. De ha egyet ki kell emelnem, akkor a 2020-as Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában játszott Molde elleni hazai meccsünket emelném ki. Az első találkozón volt egy nagy hibám, nagyon haragudtam magamra, és nagyon szerettem volna bizonyítani (az idegenbeli 3-3 után hazai pályán 0-0-t játszottunk és bejutottunk a csoportkörbe - a szerk.). Az a meccs, amikor 4-1-re legyőztük a Videotont 2019-ben és biztossá vált a bajnoki címünk, ugyancsak emlékezetes, ahogy az összes európai kupameccsünk, vagy éppen az Újpest elleni derbik.
– Ha már a derbit említed: láttad a hétvégi meccset?
– Nem láttam, de a gólokat megnéztem.
– Követed mostanában a Fradi eredményeit?
– Igen, folyamatosan követem a Fradi eredményeit azóta, hogy elhagytam a csapatot.
– Mióta távoztál a Fraditól három különböző bajnokságban fordultál meg: a francia Ligue 1-ben, a lengyel Ekstraklasában, most pedig az Egyesült Arab Emírségekben játszol. Hogy jöttek ezek a választások, és mit adtak a karrieredhez?
– A Ligue 1 Európa top öt bajnoksága között van, kihívásként tekintettem az Angers ajánlatára. Nem volt semmilyen konfliktusom, nem volt bennem semmilyen rossz érzés, amikor távoztam, de egy ilyen lehetőséget nem akartam kihagyni. A lengyel élvonal egy nagyon jó liga, sok jó csapattal, jó játékosokkal, és rengeteget fejlődött az elmúlt években. Nem könnyű ott játszani. A futballkultúra egyébként nagyon hasonlít a magyarországira, csak mások az arányok, nagyobb ország, nagyobb stadionok, több néző. De a mentalitás alapvetően hasonló a magyarországihoz. És végül az emirátusok. Az itteni hangulat ugyan nem vethető össze az európaival, és sokan talán emiatt lebecsülik a bajnokságot. A hőség miatt az év egyes részeiben nem lehet játszani, és általában is mérsékeltebb a tempó, de a játékosok egyéni képességei nem egyszer kiemelkedőek.
– Mióta távoztál a Fraditól jártál Budapesten, vagy éppen a Groupama Arénában?
– Nem, sajnos azóta nem tértem vissza.
– De tervezed a közeljövőben?
– Okvetlen, jó lenne a közeljövőben visszatérni.
– Mindig szívesen látunk!
– Még annyit okvetlen szeretnék elmondani, hogy üdvözlök mindenkit a klubnál és nagyon sok sikert kívánok az utolsó két meccsre. Remélem, minden jól fog alakulni.
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.
A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.