2019. május 20.
Minden előzetes elvárást felülmúlt a Fradi fieszta!
Csodálatos napot tölthetett együtt vasárnap a Fradi család - ilyen volt a Fradi fieszta!

A 30. bajnoki címünket már hetekkel ezelőtt bebiztosítottuk, így az utolsó fordulót követően Fradi fiesztára vártuk szurkolóinkat a Budapest Parkba. Az előrejelzések alapján félő volt, hogy az időjárás nem segíti az ünneplésünket, ám a délután folyamán verőfényes napsütéssel áldottak meg minket az égiek, így a 16 órás kapunyitáskor már hosszú sorokban álltak drukkereink a bejárat előtt.

„Azért jöttem ki, hogy a kislányom átélhessen egy ilyen élményt, és nagyon örülök neki, hogy élvezi, folyamatosan videózik mindenről! Amikor jött a szurkolósereg, csak egy szó jutott eszembe: profi. A hangtechnika, a bevezető műsor, a vendégek… Olyan jól össze lett rakva, ahogy a csapat is a bajnokság során! Méltó vége ennek a bajnoki idénynek” - mondta korábbi kapusunk, Hajdu Attila.

17 órától közösen nézhettük meg csapatunk szezonbeli utolsó bajnokiját a Puskás Akadémia ellen, ám előtte Kovács ’Kokó’ István, a Fradi fieszta házigazdája a színpadra szólította három korábbi kiváló labdarúgónkat, Albert Flóriánt, Lisztes Krisztiánt és Telek Andrást, akiket hatalmas szeretettel fogadott a Fradi család.

„Amikor megkeresett elnök úr, hogy legyek a házigazdája ennek az eseménynek, borsódzott a hátam, hogy a szeretett szurkolótáborom előtt beszélhetek, és együtt ünnepelhetek velük - így Kokó.  - A közönséget ki kell szolgálni, természetesen ez munka. De amikor az ember karácsonykor díszíti a fát, azt sem úgy éli meg, hogy dolgozik, hanem az ünnep részeként fogja fel. Mi is ünnepre készültünk, nem munkának fogtuk fel!”

„Igazán élveztem az egész napot, nagyon szeretek a szurkolók előtt beszélni, de nem kellett sokat tennem a tapsért, érezhető volt, hogy nagyon-nagyon szeretnek minket!” - lelkendezett Lisztes Krisztián.

Szépen gyűltünk, a meccs kezdése előtt már ennyien voltunk:

A második félidőre aztán megérkezett sajnos a prognosztizált eső, ám a mi táborunkat keményebb fából faragták annál, hogy ez eltántorítsa őket attól, hogy megvárják a kedvenceket, tovább zúgott teli torokból a Hajrá, Fradi!

Eközben Felcsúton véget ért a találkozó, az 1-1-es döntetlennél szebbet is el tudtak volna képzelni szurkolóink, ám mivel az egyetlen találatunkat Davide Lanzafame szerezte, újra Ferencváros-játékos adja a gólkirályt - holtversenyben a honvédos Holender Filippel, aki szintén 16-szor vette be az ellenfelek kapuját.

„Fantasztikus érzés, hogy újra gólkirály lettem, rengeteget dolgoztam érte, ezért sokat jelent nekem. Szeretnék köszönetet mondani a csapattársaimnak, a szakmai stábnak, valamint mindkét edzőmnek, Thomas Dollnak és Sergei Rebrovnak is” - mondta Lanzafame.

A meccset követően szakértőváltás történt a színpadon, az Albert-Lisztes-Telek hármast Bánki József és Szőke István váltotta. Pista bácsit elkísérte Balázs Fecó, aki előbb úgy döntött, elkíséri a színpadig jó barátját, ám ha már ott volt, Kokó a színpadra is felhívta az énekest, aki meglepetésvendégként nosztalgiázott együtt a szurkolókkal és a szakértőtársakkal.

Újabb szép megnyilvánulása volt ez annak, hogy a Fradi igazi családot alkot.

Ökölvívó, labdarúgó és énekes után DJ is színpadra került. Amíg csapatunk Budapestre sietett, valamint sálat kötött a Groupama Aréna melletti Albert-szoborra, DJ Dominique-é lett a színpad, aki pontosan tudta, hogyan kell pörgésben tartani a közönséget. Fergeteges bulit varázsolt a Budapest Parkba, amelynek csúcspontja a Nélküled közös eléneklése volt. Habár ez a dal nem kapcsolódik szorosan a Fradihoz, hátborzongató volt hallgatni több ezer torokból, hogy „Egy vérből valók vagyunk!”.

Az egész nap a szurkolóinkról szólt, hiszen a Fradi fieszta szlogenje nem véletlenül volt az, hogy „Együtt írtunk történelmet, együtt ünnepeljünk”, a drukkereink, a 12. játékos nélkül nem sikerülhetett volna a 30. bajnoki cím. A csapat érkezése előtt mégis az eddiginél jobban is az övék lett a főszerep, amikor a B-közép vezetője, Hamberger Ádám ment fel a színpadra, és úgy felpörgette a társakat, hogy megint megtapasztalhattuk:

nekünk van a legjobb szurkolótáborunk a világon!

Nem közhely, hogy a csapat sietett a szurkolóihoz. Merthogy olyannyira oda akart már érni a fiesztára a gárda, hogy az eredetileg tervezetthez képest csaknem 40 perccel előbb megérkezett a csapatbusz a Budapest Parkhoz!

„Amikor láttam az időjárás-előrejelzést, nem gondoltam, hogy ennyien lesznek majd - ismerte el Leandro. - A feleségem küldött egy üzenetet, hogy rengetegen vannak kint, mondtam a többieknek, hogy siessünk, mert mindenki vár minket! Hihetetlenül sok szeretetet kapunk a szurkolóktól, és ezt igyekszünk visszaadni a pályán.”

Nem gondoltuk volna, de lehetett még fokozni a hangulatot! Dibusz Dénestől Böde Dánielig minden játékosunk óriási tapsot, üdvrivalgást, de leginkább szeretetet kapott a tábortól, majd kapitányunk a magasba emelte a bajnoki serleget, ezzel megindítva a további közös ünneplést, a pezsgőzést, a közönségtalálkozót, valamint a hajnalig tartó bulit, amiért Náksi Attila és Lotfi Begi volt a felelős.

„Nagyon szeretek egy ilyen klubnál dolgozni, amelynek ilyen lelkülete van, amelyet egy ilyen közösség alkot. Egységesek voltunk az egész szezon során, ennek köszönhetjük, hogy most ebben a csodálatos ünneplésben lehet részünk” - mondta vezetőedzőnk, Sergei Rebrov.

„Amikor idejöttem, elmondtam, arra készülök, hogy egy év múlva azt mondhassam, Sigér Dávid a Fradival bajnok lett. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen szépen sikerül, és ennyi szurkolóval ünnepelhetek ma együtt, de ennek is megadta a módját a Fradi” - így középpályásunk, Sigér Dávid.

Ekkor már valóban nem segítettek minket az égiek, szakadt az eső, ám ettől még hajnali 2-kor is voltak, akik töretlen lelkesedéssel táncoltak, ünnepelték az aranyérmet, a 30. bajnoki címet, a harmadik csillag megszerzését.

„Hogy mit jelent Ferencvárosnak a három csillag? Mindent! - válaszolta kérdésünkre Bácskai János, Ferencváros polgármestere. - A 120 év alatt 30-szor lettünk bajnokok, ennél több elsőséget senki sem tudott összegyűjteni. Ez a közös ünneplés is megmutatta, milyen összetartó a Fradi család, ma is együtt volt, és együtt lesz ezután is.”

„Örülök neki, hogy méltóképpen ünnepli meg a bajnoki címet a Fradi, ebből is látszik, hogy Magyarországon egyetlenegy klub van, amely ilyen körítést tud tenni, és ekkora tábora van” - mondta boldogan Gera Zoltán.

Vasárnap ismét egymásra talált tehát mindenki, a legkisebbektől a legnagyobbakig, a korábbi és jelenlegi játékosok, a szurkolók, a klub tagjai, a Fradi fieszta pedig minden előzetes elvárást felülmúlt. Gyönyörű nap volt ez a Fradi család életében!

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin