Korábbi csatárunk, Jovánczai Zoltán 1984. december 8-án született Kaposváron. A Kaposvári Rákóczi utánpótlásában nevelkedett, 2003-ban került fel a felnőttek közé. Utánpótlás-válogatottságig jutott, majd 2005 nyarán átigazolt a Ferencvároshoz. Jovánczai debütáló idényét követően 2006-ban sorolták vissza a másodosztályba a Fradit, ám a támadó a 2006/2007-es kiírás előtt ennek ellenére sem távozott. Talán nem túlzás kijelenteni: Jovánczai a klubtörténet egyik legnehezebb időszakában futballozott a Fradiban. Mindent figyelembe véve 58 mérkőzésen lépett pályára, 18 gólt szerzett, napjainkban pedig már utánpótlásedzőként dolgozik a klub kötelékében. Vele beszélgettünk a múlt nehézségeiről, a jelen feladatairól és a jövő terveiről is.

Jovánczai Zoltán jelenleg az FTC U19-es csapatának vezetőedzője

– Huszonegy évvel ezelőtt, 2005-ben egy nehéz időszakban került a klubhoz, majd közel két évig volt a Ferencváros játékosa. Miért döntött a Fradi mellett?

– Miután megkerestek a Fraditól, nagyon gyorsan eldőlt, hogy klubot váltok. A Rákóczival feljutottunk az NB I-be, jól is ment a játék, ezért több csapat is érdeklődött irántam, de számomra a Fradi megkeresése volt az első számú. Eleve azt éreztem, hogy a klub nagyon szeretne leigazolni, ráadásul a családom is igencsak megörült, amikor a Ferencváros hívott, hiszen nálunk mindig a Fradi volt az első számú magyar csapat. Amikor bejelentkezett, szinte rögtön el is dőlt, hogy a Fradit fogom választani. A szurkolótábor, a komoly múlt mind mellette szólt.

– A Rákócziban nevelkedett, ott lett profi futballista, végül Kaposvárról is igazolt a Fradihoz. Mekkora ugrásnak számított az életében az, hogy Budapestre költözött?

– Szinte még gyerek voltam, a szüleimmel éltem, mielőtt Budapestre költöztem, így teljesen más életforma várt. A két klub közötti különbség is óriási volt, úgyhogy az az átigazolás nagy változást hozott az életembe. Az első fél évem azzal telt, hogy megszokjam ezeket a nagy változásokat, de aztán sikerült beilleszkednem. Idővel Gellei Imre bácsi lett az edző, aki türelmes volt, és nagyon jó ember, sokat segített, hogy be tudjak illeszkedni a Fradiba. Előbb-utóbb beindult a játék is, egyre többet játszottam kezdőként, úgyhogy igazából nagy ugrás volt, de megugrottam.

„A kizárásról pletykaszinten hallottunk, de nem tudtuk elképzelni, hogy megvalósul”

– A korábbi évekhez képest első nálunk töltött szezonja, a 2005/2006-os évad már nem a sikerekről volt emlékezetes, az átalakuló Fradi például csak a hetedik bajnokiján tudott először nyerni, végül ötödikként zárt. Mennyire érte ez meglepetésként? Mennyiben volt felkészülve arra, hogy a hagyományokkal ellentétben nem egy bajnokesélyes csapathoz szerződött?

– A sajtóból értesültem róla, hogy a szezon előtt az idegenlégiósok, valamint több meghatározó játékos elhagyhatja a klubot, tudtam, hogy kisebb lesz a költségvetés. Abban bíztam, hogy a Ferencváros egy komoly klub, és ha az átmeneti időszakban lesznek is nehézségek, rendeződni fog a helyzet.

Jovánczai (fehér mezben) a Honvéd ellen 2005 őszén

– Első szezonja után zárták ki a Ferencvárost az NB I-ből. Az öltözőben mennyire lehetett érezni ennek az előszelét a tavaszi idény végén?

– A gondokból annyit éreztünk, hogy a fizetések csúsztak, illetve érzékeltük, hogy a klubnak alap dolgokra nem volt meg a finanszírozási lehetősége. A kizárásról pletykaszinten hallottunk, de nem tudtuk elképzelni, hogy megvalósul. Nem volt mindennapi téma az öltözőben, próbáltunk a játékra koncentrálni.

– Közel húsz éve történt, emlékszik arra az estére, amikor hivatalossá vált a kizárás?

– Persze, mi is figyeltük a híreket. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy kitől tudtam meg, de mindenkit lesokkolt, amikor ezt bejelentették.

– Miért maradt az FTC játékosa a másodosztályban is?

– Felmerült, hogy elhagyom a klubot, de Imre bá’ miatt maradtam. Azt az előtte lévő időszakot nem felejtettem el neki, nagyon sokat segített. Ő azt mondta, hogy szeretne mindenkit megtartani, számít rám is, én is azzal számoltam, hogy a többség nagyjából marad, és az NB II gyorsan meglehet, feljutunk, aztán minden megy a maga útján. Nem volt bennem az, hogy menekülnöm kéne, mert előtte jó tavaszunk volt, egyben volt a csapat.

– A futballcsapat legnehezebb évei voltak az NB II Keleti csoportjában eltöltött szezonok, a három közül az elsőnek ön is részese volt. Eleinte magabiztosan nyerte a meccseit a Fradi, ám a Nyíregyháza tartotta magát, végül három fordulóval a vége előtt előzött, és már nem sikerült visszaelőzni. Utólag mit gondol, miért nem sikerült az azonnali visszajutás?

– Azért, mert nem volt pénz. Volt, hogy hathavi fizetéssel tartoztak nekünk. Tarthatatlan helyzet volt. Velem együtt sok fiatal játékos volt ott tartalék nélkül. A mindennapok nagyjából úgy teltek, hogy Peti (Lipcsei Péter – a szerk.) bejött az öltözőbe, és megkérdezte, hogy ettünk-e aznap. Otthonról, a szülőktől kéregettünk pénzt, de voltak, akiknek a szülei sem voltak olyan anyagi helyzetben, de az albérletet fizetni kellett… Jöttek a haknimeccsek, az se volt normális, hogy szerdánként el kellett utaznunk az ország különböző pontjaira – a felkészülést ez teljesen kinyírta. Az NB II-ben a Nyíregyháza jó csapat volt, utána a Kecskemét is, tehát nem csupa amatőrökből állt a másodosztály mezőnye sem. Voltak jó csapatok, és ezt úgy megoldani nem lehetett, hogy minden szerdán hírverő mérkőzést játszottunk, mert rákényszerültünk. Rengeteg minden elvitte a figyelmet azokban az időkben. Összességében jobb játékosállomány volt a Fradinál, mint a Nyíregyházánál, de a napi gondok mellett nem tudott ott lenni a fókusz hétvégente a meccseken. Demoralizálta a csapatot, hogy kilátástalannak tűnt a megélhetés, a mindennapi munkára ez nagyon rányomta a bélyegét.

A nehézségek ellenére sem bánta meg, hogy a Fradit választotta

– Utólag hogy látja, jó döntés volt a Ferencvárosba igazolni?

– Az NB II-es időszak abszolút a legrosszabb időszaka volt az én pályafutásomnak is. Kaposváron, de Pápán vagy a Vasasnál sem voltak annyira mély gondok, mint a Ferencvárosnál. Visszatekintve mégsem bántam meg, hogy a Fradihoz szerződtem. A kizárás előtt volt egy jó szezonunk az első osztályban, akkor megtapasztaltam, hogy miért a Ferencváros a legjobb klub Magyarországon. Kitörölhetetlen élményekkel gazdagodtam.

– A feljutás elszalasztása után, 2007 nyarán a Vasashoz távozott, később játszott az élvonalban Kaposváron és Pápán is, végül fiatalon, 29 évesen vonult vissza egy kiállítást követően a 2014/2015-ös szezon első felében. Spontán döntés volt?

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy megsérültem a Fradiban. Talán a másodosztályú szezonomban történt, leszakadt az egész combhajlító izmom. A Vasasba már sérültként mentem, nem voltam teljesen egészséges még, amikor átkerültem Kaposvárra, ott kezdtem összeszedni magamat, ott tudtam először újra normális edzésmunkát végezni. Kaposváron ennek ellenére sem kaptam rendszeres játéklehetőséget, ez megviselt lelkileg is. Ekkoriban Wéber György lett az edző Pápán, ahol egy remek csapatot hozott össze, stílusos játékkal. Ő hívott, hogy menjek Pápára, mert számítana rám, és tudna játéklehetőséget is adni. A sérülésem utána sem jött már helyre. A korai visszavonulás is részben emiatt történt, de nekem már nem is volt motiváló az NB III-ban futballozni. Elkezdtem tanulni, más dolgokkal foglalkozni, éreztem, hogy a profi státuszig már nem fogom tudni visszaküzdeni magam, úgyhogy elengedtem. Volt bennem feszültség is bőven, azért is jöttek a kiállítások a végén.

– Milyen irányba indult el a civil életben?

– A TF-en végeztem, majd nekiálltam az edzői papírok megszerzésének. Elmentem még azért Kaposvárra, miután kizárták a klubot, feljutottunk a megye I-ből, majd a Győrrel kellett versenyeznünk az NB II-ért. Miközben alacsonyabb szinten még játszottam, közben elkezdtem keresni a helyem az életben, több vállalkozást is indítottam. Mindezek mellett mindig az volt a fő tervem, hogy egyszer edző lehessek.

Volt futballistánk manapság már edzőként jár be a Népligetbe

A jelen a tapasztalatszerzésről szól

– Évek óta az FTC utánpótlásában dolgozik. Mikor és hogyan került vissza a Ferencváros kötelékébe?

– Együtt végeztünk a TF-en Palásthy Norbival, és amikor ő lett az utánpótlásban a játékosmegfigyelők vezetője, találkoztunk, én pedig felajánlottam, hogy ha kell, szívesen segítek. Ő egyből kapott az alkalmon, beajánlott a klubnál, hamarosan csatlakozhattam is. Játékosmegfigyelőként kezdtem, ebben a pozícióban két-három évet dolgoztam, aztán jött egy lehetőség, az U12-höz mehettem Korónak (Korolovszky Gábor – a szerk.) segíteni. Utána végigjártam minden korosztályt, most az U19-es együttes mellett dolgozom vezetőedzőként.

– Milyen céljai vannak a jövőre nézve? Hol látja magát az edzői karrierje későbbi szakaszában?

– Egyelőre jó helyen vagyok, az U19 szerintem nagyon közel van a felnőtt labdarúgáshoz. Itt otthonosabban érzem magam, mint a fiatalabbaknál. Nagyon jó volt a kicsikkel is együtt dolgozni, de az egy teljesen más feladat, ez szerintem jobban passzol hozzám. A következő időszak a tapasztalatszerzésről fog szólni, közben szeretném a szükséges licenszeket megszerezni. Idővel jó lenne kipróbálni magam felnőtt csapatoknál is, de ez még a távolabbi jövő.

Jovánczai Zoltán hétről hétre pályára lép az FTC öregfiúk együttesében is

– A játéktól sem szakadt még el, jelenleg is rendszeresen pályára lép az FTC öregfiúk-csapatában, sőt, jelenleg ön az együttes leggólerősebb tagja. A korábbi sérülése nem hátráltatja? Mit ad önnek a futball?

– Az évek alatt megtanultam, hogy hogyan kell kezelni a korábbi sérülésemet, de ezen a szinten azért annyira nem akadályoz. Nem úgy működik a lábam, mint az egészséges, de tudok vele még mozogni. Focizni továbbra is szeretek, ha tehetem, időnként eljárok kispályára is játszani. A sport nekem a minden, jó, hogy mozgásban tart.

Hatos Szabolcs