2020. december 4.
MLSZ-elnöki gratuláció az FTC labdarúgó-szakosztályának
Csányi Sándor levélben köszöntötte a Fradi 120 éves labdarúgó-szakosztályát.

A Ferencvárosi Torna Club labdarúgó-szakosztálya december 3-án ünnepelte megalapítása 120. évfordulóját. A jeles évforduló alkalmából a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor is köszöntötte klubunkat.

- Hosszú út vezetett 1900. december 3-ától, a szakosztály hivatalos megalakulásától máig. Ez idő alatt a „Fradi” egy városrész csapatából a „nemzet csapatává” vált, generációk sora számára jelentett identitásképző közösséget, melyet szenvedéllyel, szeretettel és mély elkötelezettséggel támogatott – hangsúlyozta a Kubatov Gábor klubelnöknek címzett levelében az MLSZ első embere.

Csányi Sándor kiemelte, hogy az FTC labdarúgó-szakosztálya számtalan emlékezetes sikert, nagy egyéniséget adott a magyar labdarúgásnak, példaként sorolta hazai és nemzetközi sikereinket, illetve megemlítette a magyar futball máig egyetlen aranylabdását, Albert Flóriánt is.

- A szakosztály tradícióinak ápolása mellett a közelmúltban arra is bizonyságul szolgált, hogy szisztematikus, megalkuvást nem tűrő munkával milyen látványos fejlődés érhető el hazai és nemzetközi szinten egyaránt – folytatta Csányi Sándor. - Bízom benne, hogy az utóbbi években megtapasztalt fejlődés töretlen marad, és hogy ebben a folyamatban a hazai nevelésű magyar labdarúgók is mind nagyobb részt vállalhatnak a jövőben.

Az MLSZ-elnök levelét alább teljes egészében elolvashatja!

Cikkajánló

Elindult a voucherek értékesítése a Trabzonspor ellen

A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.

Elit kupatársaságban a Fradi

A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.

Indul a jegyértékesítés a Trabzonspor ellen!

Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.

Dibusz Dénes: „Kalapemelés illeti a csapatot”

Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Megérdemelten jutottunk tovább”

Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.

Döntetlen a Górnik ellen, újra főtáblások vagyunk!

Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.

Távozik klubunktól Gruber Zsombor

A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.

Osváth Attila: „A továbbjutás a legfőbb célunk"

Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin