2025. szeptember 13.
MMK: 15 gól, győzelem és továbbjutás Szarvaskenden
Yusuf négy, Arzani és Gólik három, Abu Fani kettő, Makreckis, Gartenmann és Levi egy-egy gólt szerzett.

Magyar bajnoki címvédő és UEL-főtáblás férfi labdarúgócsapatunk szeptember 13-án, szombaton a Vas vármegyei I. osztályban szereplő Szarvaskend vendégeként megkezdte szereplését a MOL Magyar Kupa 2025/2026-os kiírásában. Robbie Keane nem tartalékolt a 3. fordulóban megrendezett találkozón, így a Gróf – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Nagy B. – Júlio Romao, Zachariassen, Kanikovszki – Levi, Yusuf, Arzani kezdőcsapatot küldte a pályára.

I. félidő

A hazaiak kezdték a találkozót, de a Fradi gyorsan kezébe vette az irányítást. A 6. percben kerültünk először a Szarvaskend kapuja elé, de a védelem állta a sarat. Egy perccel később Kanikovszki indította a középen bemozgó Zachariassent, Esztergályos jól lépett ki a kapujából, de a partjelző intett, a norvég középpályás lesről indult.

A 12. percben Arzani cselezett a bal oldalon, az első lövést még blokkolta a hazai védelem, majd Makreckis került helyzetbe, miután áthúzta a bal lábára a labdát higgadtan lőtte ki a hosszú alsót (0-1). A 15. percben veszélyeztetett a Szarvaskend is, Niksz lépett ki Cissé és Gartenmann között, lövése azonban nem talált kaput, Arzani azonban eltalálta, de Esztergályos lábbal védett.

A 22. percben Yusuf ugratta ki Arzanit, aki az alapvonalról próbálta a második hullámban érkezőknek visszapasszolni a labdát, Esztárgályos azonban belekapott és védett, akárcsak egy perccel később Zachariassen lövésénél. A 23. percben Nagy Barnabás veszélyeztetett a tizenhatoson kívülről, Esztergályos szögletre tolta a felső sarokba tartó labdát. A 29. percben Yusuf kapott nagyon pontos átadást, egy az egyben mehetett a kapusra, szemtől szemben nem hibázott, ballal okosan kilőtte a jobb alsó sarkot (0-2).

A folytatásban is mieink domináltak, rendre ott voltak a hazaiak tizenhatosának előterében, de az utolsó passzok és lövések nem voltak pontosak. A 38. percben végül egy visszagurított labdát Levi lőtt az üres kapuba (0-3). Pillanatokkal később jött az újabb Fradi-gól: Arzani vette be a szarvaskendi kaput (0-4).

II. félidő

A szünetben két helyen is változtatott Robbie Keane: Madarász Ádám és Abu Fani érkezett, Júlio Romao és Kanikovszki maradt az öltözőben.

A fordulás után alig egy percet kellett várni az első ferencvárosi helyezetre, Arzani lövését Esztergályos lábbál hárította, majd Zachariassen szöglete után kifejelte a labdát a Szarvaskend. Az 52. percben Levi ugratta ki Yusufot, aki önzetlenül passzolt a középen érkező Arzaninak, az ausztrál szélső pedig az üres kapuba passzolt (0-5). Az 56. percben Yusuf került szembe a kapuval, ballal okosan helyezte a labdát a bal alsó sarokba (0-6). Négy perccel később Abu Fani került helyzetbe, izraeli válogatott középpályásunk nem kegyelmezett (0-7). A csereként beállt Gólik is ziccerbe került, de Esztergályos elképesztő bravúrral védte debütáló fiatalunk lövését.

A 63. percben kezezés miatt büntetőt lőttünk, Gólik állt oda, a tizenegyest ugyan védte Esztergályos, a kipattanóra azonban nem ért oda (0-8). Pillanatokkal később Arzani harmadszor is eredményes volt (0-9), majd egy szöglet után a csapatkapitányi karszalagot viselő Gartenmann csúsztatott a kapuba (0-10), de alighogy folytatták a találkozót, Levi centerezését Yusuf értékesítette (0-11). Egymás után jöttek a helyzetek, ezzel pedig a Fradi-gólok, előbb Abu Fani lőtte a tizenkettediket (0-12), majd Gólik a tizenharmadikat (0-13). Öt perccel a rendes játékidő vége előtt Yusuf meglőtte negyedik, csapata 14. gólját (0-14), végül Gólik is mesterhármasig jutott (0-15).

Férfi labdarúgócsapatunk tehát 15-0-s győzelmet aratott a Szarvaskend vendégeként a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában, így bejutott a sorozat következő fordulójába.

Férfi labdarúgás,
MOL Magyar Kupa, 3. forduló

Szarvaskend – FTC 0-15 (0-4)
Szarvaskend, Szarvaskendi Sporttelep
2025. szeptember 13., szombat, 16.00, v.: Molnár Attila

Szarvaskend: Esztergályos - Velekei, Tóth A., Zsoldos, Földes, Cseresnyés, Kopfer, Tóth G., Kellner, Niksz, Németh
Vezetőedző: Kurucz Ádám

FTC: Gróf – Makreckis (Cadu, 53.), Gartenmann, Cissé (Szalai, 68.), Nagy B. (Gólik, 53.) – Júlio Romao (Madarász, a szünetben), Zachariassen, Kanikovszki (Abu Fani, a szünetben) – Levi, Yusuf, Arzani
Vezetőedző: Robbie Keane

Sárga lapok: Cseresnyés (90.), illetve Júlio Romao (24.)

Gólok: Makreckis (12.), Yusuf (29., 56., 66., 86.), Levi (38.), Arzani (41., 52., 67.), Abu Fani (60., 73.), Gólik (64., 72., 87.), Gartenmann (70.)

Cikkajánló

„Az utolsó mérkőzések jönnek, meg kell őket nyerni”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt a DVTK legyőzése után.

A második félidőben nem kegyelmeztünk a DVTK-nak

Címvédő labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 29. fordulójában magabiztosan győzte le hazai pályán a DVTK-t.

Abu Fani lett februárban és márciusban a hónap játékosa

Labdarúgócsapatunk középpályása a bajnokságban és az Európa Ligában is kiemelkedően teljesített.

Elindult a licit a győztes meccslabdákra!

A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Profi szerződést kötöttünk fiatal játékosunkkal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

FTC–DVTK: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál!

Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Fradicsőség! – Nézd meg azonnal!

A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin