2022. május 9.
MMK-döntő – „A Magyar Kupával lenne teljes az örömünk”
A Paks elleni MOL Magyar Kupa-döntő előtt Sztanyiszlav Csercseszov és Dibusz Dénes beszélt várakozásairól.

A bajnoki címet sorozatban negyedik, összességében 33. alkalommal begyűjtő férfi labdarúgócsapatunk 24. diadalára készül a MOL Magyar Kupában. A serleget legutóbb 2017-ben magasba emelő csapatunk ellenfele a Paksi FC lesz, amely először lehet MMK-győztes. A fináléra a Puskás Arénában kerül sor május 11-én, szerdán 19.30-as kezdéssel - jegyvásárlási információk ITT találhatóak. Két nappal korábban a helyszínen tartották a hivatalos sajtótájékoztatót, amelyen nagy volt a médiaérdeklődés. A Fradit Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző mellett Dibusz Dénes csapatkapitány képviselte. 

Először a két vezetőedzőt kérdezték, Sztanyiszlav Csercseszov igazi fociünnepet vár.

- Örömteli, hogy itt ülhetünk egy MOL Magyar Kupa-döntő előtt. Minden országban fociünnepnek számít egy ilyen találkozó. Sikeresen szeretnénk szerepelni ebben a sorozatban is. Nem lesz könnyű meccs, megfelelően zajlik a felkészülésünk. A legjobb tudásunk szerint szeretnénk szerepelni a találkozón. Örülök, hogy több mint 30 ezer drukker biztosan itt lesz – jelentette ki Csercseszov.
Ezt követően az előjelekről faggatták a szakembereket.

- A vereség rosszul érintett minket az MTK ellen, de reméljük, egy jobb meccset fogunk a Paks ellen játszani – tette hozzá Sztanyiszlav Csercseszov, aki nagyon szeretne duplázni csapatával. – Nagy jelentősége van a MOL Magyar Kupának, ezt már többször is hangsúlyoztam. Akkor lenne teljes az örömünk, ha a bajnoki cím mellé a kupát is elhódítanánk. Persze az ellenfél is szeretné a kupát, ezért is lesz nehéz meccs.

Ádám Martinról, a paksiak gólkirályjelöltjéről is kérdezték mesterünket.

- Ádám Martin kiemelkedő játékosa az ellenfélnek, de mi az egész Paksból készülünk – zárta mondandóját Csercseszov.

Sztanyiszlav Csercseszov és Bognár György (jobbra), a Paks mestere a Mol Magyar Kupával

A Magyar Kupa-döntőn döntetlen esetén 2x15 perc hosszabbítás, utána, ha kell, tizenegyesek következnek. Ekkor lehet extra szerepe kapusunknak, Dibusz Dénesnek, akit Csercseszov mester után kérdezgettek. Csapatkapitányunk először az ellenfélről ejtett szót.

- A Paks-meccsek általában eseménydúsak - kezdte kapusunk. - Nagy téttel bír ezúttal a találkozónk. Kíváncsi vagyok, mennyire vállalja fel bátor játékát a rivális, bár szerintem ellenünk a bajnokikon is óvatosabbak voltak. A védekezésükre biztosan ezúttal is sokkal jobban odafigyelnek majd. Fizikálisan erősek, szeretik a párharcokat. Ha tudjuk kontrollálni a párharcokat, a játékot, akkor megnyerhetjük a kupát.

Klubunk már biztos Bajnokok Ligája-selejtező-induló, de a játékosok a kupadöntő tétjét ettől még érzik, 2016 után duplázhat ugyanis ismét a Fradi.

- Nem teherként éljük meg, hogy esélyesebbnek tartanak minket. Igyekszünk ezt a pályán érvényre juttatni. Ez az utóbbi években rendre sikerült is – árulta el Dibusz. – Ha úgy alakul, hogy büntetőpárbaj lesz, akkor készen állunk majd, alaposan felkészülünk az ellenfél rúgóiból. A bajnoki ünneplés annyi volt, amennyit a helyszínen és a televízióban láthattak, onnantól a kupadöntőre készülünk.

Cikkajánló

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin