2020. szeptember 23.
Idegőrlő meccsen 3-3-as döntetlent játszottunk Moldéban
Két góllal vezettünk, majd hátrányban is voltunk, végül 3-3 lett a BL-playoff párharc első meccsének vége.

Férfi labdarúgócsapatunk a Djurgarden, a Celtic és a Dinamo Zagreb búcsúztatása után a norvég Molde ellen vív kétmeccses párharcot, a tét a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutás. Az első találkozót Norvégiában, az Aker Stadionban rendezték.

Első félidő

A mérkőzés első perceiben sokkal többet birtokolta a labdát a Ferencváros, a hazaiak közül szinte mindenki a saját térfelén volt kényszerű védekezni. A 7. perc elején Tokmac tette ki a szélre Botkának a labdát, aki a jobbszélen felfutott majd laposan középre adott, Uzuni is érkezett, de végül Bolinak lett a legjobb, aki közelről a kapuba lőtt (1-0 ide)!

Ezután próbált éledezni a Molde, Dibusz lábbal is védett és Frimpong is blokkolt, a veszély James fejese után múlt el. A 18. percben is támadtak a norvégok, ekkor Botka becsúszása mentett. A szögletet ezután James fejelte fölé.

A 27. percben Blazic fejelt ki egy szögletet, majd Wingo távoli próbálkozása elkerülte a kapunkat. Két perccel később ismét közel járt a labda a Molde kapujához, Uzuni ívelt szabadrúgása után Haratin fejelt nem sokkal mellé.

Félórányi játék után Botka ívelése után kellett hazakísérnie a labdát a norvég védelemnek, majd egy beadást Blazic mentett szépen szögletre. Tokmac is labdát szerzett közel a Molde kapujához, középen Uzunit kereste, aki hátán egy védővel nem tudott jól lőni. A félidő végén is próbált egyenlíteni a kékmezes hazai csapat, de Wingo ezúttal sem talált kaput.

Második félidő

Az 51. percben Eikrem lőtt a tizenhatosunk vonaláról, de sikerült leblokkolni a labdát.

Az 52. percben Botka adott be a tizenhatos sarkáról, Uzuni nagyszerűen érkezett és megduplázta előnyünket (2-0 ide)!

Három perccel később egy szöglet utáni fejessel James szépíteni tudott (1-2).

A 62. percben Hestadhoz íveltek át a tizenhatoson belül, kapáslövése jócskán elkerülte a kaput.

A 65. percben Eikrem kapott labdát az ötösünktől nem messze, majd laposan a jobb alsónkba lőtt, ezzel egyenlített a Molde (2-2).

A 72. percben James fejelhetett közelről, de Dibusz védeni tudott. Nem sokkal később James ismét helyzetbe került, végül Haratinról pattant le a labda. A VAR segítségével arról döntött a játékvezető, hogy nem ukrán játékosunk kezén váltott irányt a labda. A szöglet után Brynhildsen a kapunkba lőtt, de már lökés volt előtte.

Sajnos a 83. percben újabb gólt szerzett a Molde, ezzel pedig már előnybe is került: egy középre ívelt szabadrúgás után Ellingsen bólintott a jobb alsóba.

Újabb fordulat jött azonban, ezúttal végre nekünk kedvező. Zubkov lövését kézzel blokkolták a 16-oson belül. A megítélt 11-est Haratin értékesítette higgadtan, a bal sarokba lőve a labdát (3-3).

Több fordulat már nem volt, így idegőrlő mérkőzésen gólgazdag, értékes döntetlent értünk el Norvégiában. A visszavágó 3-3-as döntetlen után következik majd jövő kedden a Groupama Arénában.

Bajnokok Ligája rájátszás, 1. mérkőzés
Molde-FTC 3-3 (0-1)
Molde: Linde – Wingo, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Auranes, Hussain – Hestad, Wolff Eikrem (Omoijuanfo, 81.), Knudtzon (Brynhildsen, 57.) - James (Bolly, 89.)
FTC: Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic, Civic – Laidouni, Haratin, Somália (Sigér, 71.) – Tokmac (Isael, 87.), Boli (Zubkov, 73.), Uzuni
Sárga lap: Aursnes (9.) Knudtzon (43.), Hussain (58.)
Gól: James (55.), Eikrem (65.), Ellingsen (83.), illetve Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (85. - 11-esből)

Cikkajánló

Rebrov: „Komolyan ki kell elemezni a meccset”

Így értékelte ukrán vezetőedzőnk a Molde elleni 3-3-as döntetlent.

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin