Tovább folytatódhat a Ferencváros szenzációs európai kupaszereplése. Azt követően, hogy klubunk a jelenleg is futó idényben sorozatban már a hetedik alkalommal szerepelhet egy európai kupasorozat főtábláján, illetve, hogy sorozatban negyedik alkalommal van ott a tavaszi folytatásban, a következő kiírásban újra történelmet írhat.
Ehhez persze a Paks és az Újpest elleni győzelmekkel megszerzett bajnoki lendület mellett szükség lesz némi szerencsére is. A Football Meets Data elemzőoldal számításai szerint azok között a klubok között, amelyek vezetik saját bajnokságukat és nem automatikusan főtáblások a BL-ben, az UEFA koefficienst tekintve jelenleg a Ferencváros áll az automatikus főtáblát jelentő helyen.
A BL szabályai szerint amennyiben egy a bajnokságában BL-indulást elérő helyen végző csapat nyeri meg a Bajnokok Ligáját, a neki járó alanyi jogú főtáblás helyet a legmagasabb koefficienssel rendelkező selejtezős bajnokcsapat kapja meg. Jelen állás szerint ez a Ferencváros.
Hogy az álom valóra váljon, ahhoz viszont nagyon sok dolognak kellene összejönnie. Először is még sok olyan csapat van versenyben, amelyik jó eséllyel nem végez olyan helyen a bajnokságában, ami BL-indulást ér. A Premier League-ben csak az Arsenal és a Manchester City esetében látszik biztosan, hogy ez meglesz, míg a BL-ben még talpon lévő Chelsea és Liverpool az utolsó, ötödik BL-helyért hajt, a Tottenham pedig beragadt a középmezőnyben. Ha a három közül bármelyik megnyerné a BL-t, de a bajnokságban az első ötön kívül végezne, akkor „elvinné” a Fradi elől az automatikus főtáblás helyet.
Ugyanez igaz a Ligue 1-ben a Monacóra, a Bundesligában a Bayer Leverkusenre, a Serie A-ban pedig az Atalantára és a Juventusra is. Igaz, hogy ezeknek a csapatoknak minimális az esélyük a BL-győzelemre.
A rivális bajnokságok alakulása a másik veszélyeztető tényező. Az előző hétvégéig az automatikus főtáblás helyért folyó versenyben még élen álló szerb Crvena zvezda nyolc fordulóval az alapszakasz vége előtt egy ponttal vezet a Partizan előtt.
A főtáblára pályázó csapatok rangsorát az Olympiakosz vezeti, ők viszont jelen állás szerint csak a második helyen állnak, igaz mindössze két pont a hátrányuk Varga Barnabás csapata, az AEK Athén mögött. De a Fradira szintén veszélyes PAOK hátrány is csak három pont. A dán bajnokságban a jelenleg második helyen álló Midtjylland jelent veszélyt, amelyik remek UEL-szereplésével szorgosan gyűjti a koefficiens pontokat. De figyelni kell az ukrán bajnokságban holtversenyben a második helyen álló Sahtar Donyeckre és a skót Premier League-ben már ugyancsak második Rangersre is.
Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.
Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!