Amint azt bejelentettük, a Fradiban folytatja a pályafutását a nyolcszoros suriname-i válogatott védő, Myenty Abena, aki a Slovan Bratislavától érkezett a Népligetbe. A 191 centi magas védőben élénken él még az FTC Slovan Bratislava elleni két BL-selejtezős mérkőzése, különösen a csodálatos Fradi-drukkerek, akiknek azonnal üzenetet küldött, amint lehetősége nyílt rá. Új játékosunk már régóta tárgyalt a Fradival és családjával együtt alig várja már a zöld-fehér kalandokat.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!