2025. július 29.
„Nagy élmény lesz ennyi néző előtt futballozni!”
A Noah vezetőedzője, Sandro Perkovic és a csapatkapitány, Hovhannes Hambardzumyan mondta el várakozásait.

Férfi labdarúgócsapatunk szerdán, 20 órakor hazai pályán fogadja a vendég FC Noah együttesét a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján. A mieink után a vendégek is megtartották az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót, amelyen Sandro Perkovic, a Noah vezetőedzője mellett a csapatkapitány, Hovhannes Hambardzumyan válaszolt a kérdésekre.

A visszavágón jobban kell teljesítenünk, hogy jó eredményt érjünk el. A taktikáról nem beszélek, hiszen nem akarom segíteni az ellenfelünket. Örülök, hogy ezen a szinten játszhatunk. Mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. A Ferencváros ellen nem egyszerű futballozni, hiszen remek csapat. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy felkészüljünk a visszavágóra. Reméljük, hogy mindezt meg tudjuk mutatni holnap a pályán. Tiszteljük a Ferencvárost, amelynek remek vezetőedzője van, de mindent megteszünk, hogy győzzünk holnap – emelte ki Sandro Perkovic.

A vendégek mestere a mérkőzésnek otthont adó Groupama Arénáról is szót ejtett.

A Fradi otthonában biztosan nagy élmény lesz futballozni. Örülünk neki, hogy 15-20 ezer szurkoló előtt játszhatunk majd. Ez minket is motivál. Minden sportoló ilyen stadionban és ekkora tömeg előtt szeretne pályára lépni.

A Noah csapatkapitánya, Hovhannes Hambardzumyan elmondta, csak hibátlan teljesítménnyel lehet esélyük jó eredményt elérni a szerdai találkozón.

Maximálisan törekednünk kell a jó csapatjátékra, és végig koncentrálnunk kell, hogy sikeresek legyünk. Az első mérkőzésen sajnos nem használtuk ki a helyzeteinket. Tudjuk, hogy a szurkolóinknak komoly elvárásaik vannak velünk szemben. Csak a szerdai mérkőzésre fókuszálunk.

Hozzátette, korábban a pályán találkozott ír vezetőedzőnkkel, Robbie Keane-nel.

Tizennyolc éves voltam, amikor egy válogatott mérkőzésen egymás ellen játszottunk. Jól emlékszem erre a találkozóra. Nem volt egyszerű dolgom, hiszen én védőként játszottam, Robbie Keane pedig a kapunkat rohamozta csatárként.

Cikkajánló

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Feldobta a csapatot a Celtic elleni győzelem”

Asszisztens edzőnk, Szalai Áron nyilatkozott a Nyíregyháza Spartacus elleni vasárnapi bajnoki meccsünk előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin