2019. június 29.
Nagy izgalmak után maradt élvonalbeli cseh ellenfelünk
Következő edzőtábori ellenfelünk a cseh élvonalban osztályozóval bent maradt FK Príbram lesz.

Vasárnapi ellenfelünket 1928-ban alapították meg SK Brezové Hory néven, azóta több mint tízszer változtattak nevet. A legjelentősebb változtatásra 1996-ban került sor, amikor egyesültek az FC Dukla Prahával, de a székhelyük Príbramban maradt. Stadionjuk, a 9100 néző befogadására képes Na Litavce most is ott található.

Az egyesülést követően 10 évig első osztályúak voltak, a legjobb eredményük a 4. hely volt,  majd egy szezont a másodosztályban töltöttek, ám 2008-2017-ig ismét az élvonalban voltak. Ezt követően újfent kiestek, de megint azonnal visszajutottak, az előző szezont is a legmagasabb osztályban töltötték.

Az alapszakaszt követően a 16 osztályos bajnokság 14. helyén végeztek, majd a rájátszás után osztályozóra kényszerültek. A Brno ellen idegenben 3-3-as döntetlent játszottak, a visszavágón pedig otthon 0-0-n tudták tartani az eredményjelzőt, így idegenben szerzett góllal bent maradtak az élvonalban.

A csapat legértékesebb játékosa az előző szezonban a Transfermarkt adatai alapján egymillió eurót érő cseh középpályás, az U21-es válogatott Jan Matousek volt, aki 10 gólt és 4 gólpasszt jegyzett az előző szezonban, ám ő csak kölcsönben volt a klubnál a Slavia Prahától, így valószínűleg nem lép pályára ellenünk. Értékek szerint utána a 700 ezer eurót érő, szintén cseh U21-es válogatott középpályás, Roman Kvet következik.

A csapat keretében főleg csehek vannak, de ghánai és görög labdarúgója is van a Príbramnak. Vasárnapi ellenfelünk eddig kevés sikert ért el a felkészülési időszakban, három cseh csapat mellett kikaptak legutóbbi ellenfelünktől, a CSKA Sofiától, valamint a Legia Warszawától is, ráadásul gólt sem tudtak szerezni ezeken a találkozókon. 

Az edzőmérkőzés az eredetileg tervezetthez fél órával később, 17.30-kor kezdődik!

A hátralévő edzőmeccseink:

 - Június 30., vasárnap 17.30 - FK Pribram (cseh)

 - Július 1., hétfő 17.00 - Universitatea Craiova (román)

 - Július 4., csütörtök 18.00 - Royal Mouscron (belga)

Cikkajánló

Indul a jegyértékesítés a Torreense elleni UEL-meccsre!

Labdarúgócsapatunk október 22-én fogadja a portugál csapatot a ligaszakasz harmadik fordulójában.

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin