2020. április 20.
Nagy lépés a 30. felé - A Hét Meccsei I.
Elindítottunk a Hét Meccsei-rovatunkat: az első részben két fontos győzelem és Gera utolsó mesterhármasa.

Új rovatot indítunk a fradi.hu-n! Szemfüles szurkolóink felfigyelhettek rá, hogy Facebook- és Instagram-oldalunkon rendre visszaemlékezünk az adott napon történt jelentős mérkőzésekre. A Tempó Fradi segítségével mostantól minden héten cikk(ek)ben gyűjtjük össze A Hét Meccseit. Első írásunkban két bajnoki cím felé „teszünk nagy lépést”, valamint felelevenítjük Gera Zoltán utolsó mesterhármasát.

ÁPRILIS 20.

A Nap Meccse: 2019 – FTC-Mol Vidi 4-1

Egy éve ezen a napon Sergei Rebrov együttese jó úton volt a 30. bajnoki cím felé. Egy héttel azelőtt Mezőkövesden nagyon fontos győzelmet arattunk, bár hátrányba kerültünk, meg tudtuk fordítani a találkozót, így megtartottuk nyolcpontos előnyünket a Vidivel szemben.

Remekül kezdtük a mérkőzést, hiszen a hetedik percben Tokmac Nguen a rá leginkább jellemző mozdulattal a bal alsó sarokba tekert. A 22. percben Loic Nego egyenlíteni tudott, ám a szünet előtt Anel Hadzicot a sokadik szabálytalanságát követően második sárgával kiállította a játékvezető.

A második félidőben Isael Barbosa szögletét követően Ihor Haratin maszkban is remek gólt fejelt, majd a csereként beállt Davide Lanzafame is duplázni tudott, így 4-1-re győztünk, és hatalmas lépést tettünk a 30. bajnoki cím felé, amit egy héttel később be is biztosítottunk.

A találkozó összefoglalója lent, de a teljes mérkőzést megtekinthetik ma 18 órától Facebook-oldalunkon!

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2014-ben 2-0-ra nyertünk a Honvéd otthonában
- 2005-ben (csakúgy, mint két évvel előtte) a BKV Előre kiejtésével bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe
- 1996-ban a Vasas otthonában nyertünk 1-0-ra
- 1988-ban a Békéscsabát győztük le 3-1-re az Üllői úton

A nap legnagyobb sikere:

- 1941-ben 9-1-re kiütöttük az SBTC-t

További április 20-i találkozók és évfordulók: ITT!

ÁPRILIS 21.

A Nap Meccse: 1968 – FTC-DVTK 1-0

Az április 21-i dátum érdekessége, hogy ahhoz, hogy olyan mérkőzést találjunk erről a napról, amelyen nyertünk is, és a szezon végén bajnokok is lettünk, egészen 1968-ig kell visszamennünk. Az ebben az évben VVK-döntőig menetelő csapat „csupán” 1-0-ra nyert Albert Flórián góljával a kiesés ellen küzdő Diósgyőr ellen, és bár a fordulót követően csak a harmadik helyen álltunk, a Tempó Fradi visszaemlékezése megerősít minket a döntésünkben, hogy ezt válasszuk a Nap Meccsének:

„Bár ennyi év után talán jelentéktelennek tűnik egy győzelem a Diósgyőr ellen, de a csapat innentől vált egyre magabiztosabbá és meg sem állt az újabb bajnoki cím megvédéséig.”

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2012-ben 2-1-re nyertünk a Kecskemét ellen, ám ellenfelünk jogosulatlanul szerepeltetett egy játékost, így utólag 3-0-val lett mienk a három pont
- 2004-ben óriási pofont kaptunk hazai pályán a Balaton FC-től, ám végül talán ez is hozzásegített minket a 28. bajnoki címhez
- 1990-ben 5-1-re nyertünk a Csepel ellen
- 1940-ben 5-1-re vertük meg a Kispestet, a szezon végén ünnepeltük a 15. bajnoki címünket

A nap legnagyobb sikere:

- 1982-ben 5-0-ra legyőztük az Újpesti Dózsát

További április 21-i találkozók és évfordulók: ITT!

ÁPRILIS 22.

A Nap Meccse: 2017 – Gyirmót-FTC 2-3

Csupán 15 mérkőzést játszottunk ezen a napon, azok közül is több edző- vagy Húsvéti serleg-mérkőzés volt. A Nap Meccse nincs ott történelmünk nagy sikerei között, mégis különleges.

A Gyirmót került előnybe, ám a 38. születésnapját a mérkőzés napján ünneplő Gera előbb fejjel egyenlített, majd a 38. (!) percben a vezetést is megszerezte, a 61.-ben pedig tizengyesből mesterhármasig jutott - ez volt pályafutása utolsó triplázása.

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2001-ben 0-0-s döntetlent játszottunk Győrben, de így is négypontos maradt az előnyünk a tabella élén, végül megszereztük a 27. bajnoki címet
- 1935-ben Húsvéti serleg-mérkőzésen 4-3-ra legyőztük a Bayern Münchent

A nap legnagyobb sikere:

- 1995-ben edzőmérkőzésen 7-1-re nyertünk Hévízen

További április 22-i találkozók és évfordulók: ITT

A Hét Meccsei II. részét csütörtökön tesszük közzé.

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin