2022. szeptember 7.
„Nagyon figyelnünk kell a Ferencváros gyors támadóira”
A törökök is megtartották sajtótájékoztatójukat Abdullah Avcival és Anastasios Bakasetasszal.

Az UEFA Európa Liga-csoportkör első fordulójának felvezetéseként a Ferencváros után a török bajnok Trabzonspor is megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját. A törököket a csapat vezetőedzője, Abdullah Avci és a görög középpályás, Anastasios Bakasetas képviselte.

- Tudjuk, hogy az egyik legerősebb magyar csapat ellen fogunk játszani, mely az elmúlt években dominálta a bajnokságot – kezdte a vendégek szakvezetője, Abdullah Avci. – Egy nagyon erős együttessel van dolgunk, több Bajnokok Ligája- és UEFA Európa Liga-selejtezőt játszottak, ráadásul mind az öt bajnokijukat megnyerték. Túl vagyunk az utolsó taktikai felkészülésen, maximálisan felkészültünk a Ferencvárosból. Bízunk benne, hogy sikerrel vesszük ezt az akadályt, fontos lenne egy jó kezdés.

A vezetőedző után a Trabzonspor görög középpályása, Anastasios Bakasetas is beszélt várakozásairól.

- Tudjuk, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk a Ferencváros ellen, egy nagy múltú együttes az ellenfelünk, ráadásul telt házas lesz az összecsapás, ami különösen izgalmassá és széppé teszi a csütörtök estét. Nekünk, mint egy török csapatnak nagyon fontos, hogy jól kezdjük az UEFA Európa Ligát, hiszen az utóbbi években országunk csapatai nagyon sok pontot veszítettek. Tegnap feltérképeztük a Fradit, hogy miben jók, illetve hol lehetnek hiányosságok. Izgalmas meccsre számítunk, örülünk neki, hogy itt lehetünk.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy milyen Trabzonsporra számíthatunk a csütörtöki mérkőzésen.

- Ez egy új csapat. Minden együttes életében előfordul, hogy fel kell frissíteni a játékosállományt, ez nálunk sem volt másképp. A múlt héten hét új játékossal léptünk pályára, de ha megnézzük a csapat teljesítményét, akkor látható, hogy meccsről meccsre egyre jobbak voltunk, fejlődtünk. Ez alól kivétel az Antalyaspor elleni összecsapás, ahol nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Sajnos a múlt héten elveszítettük az egyik jokerünket, Dorukhan Toközt, aki a védelemben és a középpályán is tud játszani. Az ő kiesésével újra kellett terveznünk az elképzeléseinket.

Végezetül arra voltak kíváncsiak, hogy minek köszönhető, hogy a Trabzonspor, több mint 20 év után ismét bajnoki címet ünnepelhetett, illetve, hogy a vezetőedző mit tart a Ferencváros legnagyobb erősségének.

- Ez egy hosszú munka gyümölcse volt, mely mögött komoly szervezés, és egy nagyszerű szakmai stáb volt. A keretet ennek megfelelően alakítottuk ki, akárcsak a játékrendszert, melyet hétről hétre fejlesztettünk. Ha megnézik, akkor úgy nyertük meg a bajnoki címet, hogy senki sem ért a közelünkbe. Aznap, amikor bebiztosítottuk sikerünket, 11 pontra volt a második helyezett. Nem csak saját magunkat, hanem a csapatot is folyamatosan fejlesztjük, ennek köszönhető, hogy egy 19 éves játékost tudtunk eladni Hollandiába. A Ferencváros legnagyobb erőssége, hogy csütörtökön a saját szurkolótábora előtt léphet pályára. Emellett a 4-2-3-1-es szisztémájukat is kiemelhetem, mely a mi felállásunk ellenszere lehet, ráadásul nagyon gyors támadókkal rendelkeznek. Nagyon kell figyelnünk arra, hogy a gyors játékosaikkal és kontráikkal ne nehezítsék meg a mieink dolgát - zárta gondolatait a vendégek  vezetőedzője, Abdullah Avci.

Cikkajánló

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin