2023. január 24.
„Nagyon jó szezonkezdést láthattunk”
Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov elégedetten értékelt a ZTE FC legyőzése után.

Mint megírtuk, bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk kedd este 2-1-re győzött a ZTE FC vendégeként a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán, így már 11 pontnyi előnnyel vezet. Az év első tétmérkőzését követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.

- Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a feleknek a mai mérkőzéshez, hiszen egy nagyon jó szezonkezdést láthattunk mindkét csapat részéről. Elégedettek lehetnek azok a szurkolók, akik itt voltak, de azok is, akik otthon nézték a meccset – kezdte a tréner. - Tudtuk jól, hogy a ZTE hazai pályán nagyon erős presszingre és agresszív játékra képes, ezért hasonló meccsre számítottam, mint amilyen lett. Örülök a mérkőzésnek és annak, hogy megfelelő játékkal nyerni tudtunk.

Folytatás január 28-án, szombaton, akkor a 17. fordulóban a Vasas FC-t fogadjuk a Groupama Arénában.

Cikkajánló

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Próbáljuk megismételni az MTK elleni teljesítményt”

Labdarúgócsapatunk asszisztens edzője, Leandro de Almeida elmondta, tudják, mire készüljenek a Paks ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin