2019. április 17.
Nagyot küzdött, de hátrányba került a Soroksár
A Soroksár 2-1-es vereséget szenvedett a Honvéd otthonában a Magyar Kupa elődöntőjében.

Lipcsei Péter együttese már eddig is parádésan menetelt a Magyar Kupában, amelyben úgy jutott el az elődöntőig, hogy a legjobb nyolc között már NB I-es csapatot, a Puskás Akadémiát ejtette ki, de az elődöntőben még nehezebb feladat várt rá a Honvéd ellen.

Ahogy arra számítani lehetett, a kispestiek irányították a játékot, a soroksári támadóhármas, Gárdos András, Erdélyi László és Kundrák Norbert is sokszor a saját tizenhatosának előterében védekezett, többször előfordult, hogy hátul kellett nagyot menteniük.

Az 57. percben aztán egy labdaszerzést követően a Honvéd kontrázhatott, Danilo passzát pedig a lesgyanús helyzetben lévő Holender Filip váltotta gólra (1-0). A találatot követően Lipcsei cserélt, és behozta Orosz Márkot, valamint Csernik Kornélt, akik új lendületet hoztak a játékba.

A 76. percben meglett az egyenlítés, a Honvéd kapujának előterében Kundrák Norbert parádésan készített Gyömbér Gábor elé, aki óriási gólt lőtt ballal a jobb felső sarokba (1-1).

Közel volt hozzá a kis Fradi, hogy nagyon előnyös helyzetből várja a visszavágót, ám a Honvéd egy szögletet követően újra betalált, Kálnoki-Kis Dávid fejelt a kapuba (2-1). Nagyot küzdött a Soroksár, de egygólos hátrányba került a visszavágót megelőzően, az idegenben szerzett gól miatt azonban még nem veszett el az esélye a döntőbe jutásra.

Magyar Kupa, elődöntő
Honvéd-Soroksár 2-1
Gól:
Holender (57.), Kálnoki-Kis (86.), ill. Gyömbér (76.)

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin