Michal Nalepa 2014 nyarán érkezett a Fradiba nevelőegyesületétől, a krakkói Wislától. A lengyel védő rögtön első tétmérkőzésén, a máltai Sliema Wanderers elleni Európa Liga-selejtezőn gólt szerzett zöld-fehérben. Ezt követően kirobbanthatatlan volt a kezdőcsapatból, három éven keresztül meghatározó tagja volt az FTC védelmének.
Michal Nalepa 2014 és 2017 között 112 tétmeccsen képviselte a Fradit, amelyeken 5 gólt szerzett. A Ferencvárossal bajnoki címet, 3 Magyar Kupát, 2 Szuperkupát és Ligakupát nyert. Korábbi légiósunk ezután 2017 nyarán hazaigazolt a Lechia Gdanskhoz, ahol 2023-ig futballozott, a csapattal megnyerte a Lengyel Kupát. 2023-ban ismét váltott, de maradt hazájában, a Zaglebie Lubinhoz került.
A csapattal nemrég tért haza a törökországi edzőtáborból, ahol születésnapját is ünnepelhette. A korábbi közönségkedvenccel a ferencvárosi élmények és emlékek mellett Budapesten született kisfiáról és eddig pályafutásáról beszélgettünk.

- Január 22-én ünnepelted a születésnapodat, utólag is isten éltessen! Hogy telt? Az edzőtáborban köszöntöttek?
- Köszönöm szépen a kedves szavakat! Mint minden évben, idén az edzőtáborban ünnepeltem. Jó fej volt a csapat, volt egy kis torta, sok jó kívánság és egy kis sör is.
- És hogy van a kisfiad, Julian? 2017-ben még pont beszélgettünk is róla, amikor megszületett.
- Igen, Julian 2017-ben Budapesten született. Hamarosan kilenc éves lesz. Akkoriban azt mondtam, hogy ő lesz az új Lewandowski, ehhez azért még hosszú utat kell bejárnia. Viszont minden a tervek szerint halad, támadóként játszik és nagyon ügyes!
- Amióta hazaigazoltál a Fradiból, ahogy látjuk, jól folytatódott a karriered. Te hogyan látod?
- Nagyon elégedett vagyok a pályafutásom alakulásával, bár egyértelműen a legnagyobb sikereimet a Fradival értem el. Lengyelországban a Lengyel Kupát és a Szuperkupát is megszereztem a gyűjteményembe a Lechiával, amelyet hat évig szolgáltam. Utána következett mostani állomáshelyem, a Zaglębie Lubin. Eddig jó szezonunk volt, mindössze két ponttal vagyunk lemaradva az éllovasoktól.

- Amikor kilenc évvel ezelőtt eligazoltál a Fradiból, sok szurkoló nagyon szomorú volt. Neked mit jelentett a Ferencváros?
- A Fradi mindig nagyon családias légkörrel rendelkezett. A mai napig kapok SMS-t és születésnapi gratulációkat a jeles napon. Nagy ambíciókkal rendelkező klub. Már tíz évvel ezelőtt is egyértelmű volt, hogy a hazai siker az önmagában nem teljesen elég a vezetőségnek és a klubhoz kötődő embereknek. A Ferencváros mindig is Európa meghódítására törekedett, és azóta is folyamatosan a helyes irányba halad. Ezek teszik egyedivé a Ferencvárost!
- A három FTC-nél eltöltött évedből volt kedvenc? Thomas Doll személye sokat jelentett a Fradihoz igazolásdban?
- Az első év nagyon jó volt számomra, mert megküzdöttem és kiérdemeltem a helyemet a kezdőcsapatban. Nagyon magabiztosnak éreztem magam a pályán, majd jött a második év, amely szintén csodálatos volt. A bajnokságban megnyertük az első kilenc meccset, és ez végig kitartott. Magabiztosan nyertük a bajnokságot, a Magyar Kupát és a Szuperkupát. Thomas Doll nagy hatással volt rám Budapestre szerződésemkor. Emlékszem az első beszélgetésünkre, ami sokáig tartott, és az edző elmondta, mit vár el tőlem, majd később számon kérte rajtam. Felemelő érzés volt.
- A pontrúgásokra érkezéseket pedig kimaxoltad, ha mondhatjuk így. Miskolcon biztosan nem leszel kedvenc, hiszen a legtöbb gólodat a DVTK ellen szerezted. Emlékszel még valamelyikre?
- Mivel nem mindennap szerzek gólt, mindegyikre emlékszem. (nevet) De erősen megmaradt a Diósgyőr otthonában 3-2-re megnyert meccs, mert az a fejesem hozta meg a győzelmet. Az már csak azért is volt emlékezetes gól számomra, mert egész héten megállás nélkül a fejeseket gyakoroltuk az edzéseken.

- Kikkel tartod még a kapcsolatot az akkori csapatból?
- Néhány korábbi ferencvárosi csapattársammal más pályákon is találkoztam később. Nagy Dominikkal a lengyelországi bajnokijaink előtt beszélgettünk, egy héttel ezelőtt pedig Holman Dáviddal találkoztam Törökországban és szintén kellemesen eltársalogtunk. A 30. születésnapomra a srácok, akik velem voltak a Fradinál, szép ajándékot adtak nekem, sok jókívánságot küldtek, ami nagyon kedves és megható volt.
- Mennyire tudod követni a Fradi eredményeit? Mit gondolsz az elmúlt évek nemzetközi sikereiről?
- Folyamatosan figyelemmel kísérem a Ferencváros eredményeit a magyar bajnokságban és a nemzetközi színtéren is. Egyáltalán nem lep meg, hogy így fejlődik a klub, a csapat, mert jól szervezett, és évek óta olyanok dolgoznak a klubnál, akik jó irányba viszik.
- Volt némi hiányérzeted, amikor elhagytad a Fradit?
- Persze, hiszen nagyon megszerettem Magyarországot, Budapestet és a Ferencvárost.
- Mit üzennél a szurkolóknak?
- Azt, hogy csodálatosak vagytok és soha ne változtassatok, mert a játékosok mindig érzik a támogatásotokat. És ha már a hétvége jön. Szerintem az Újpest elleni pedig mindig kiderül, hogy ők a világ drukkerei!
Molnár Péter

Cooky, kisfia és egy másik Fradi-rajongó gyerkőc együtt izgulták végig a Paks elleni rangadót - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk február 14-én, szombaton 17.00-tól lép pályára Zalaegerszegen.
Vezetőedzőnk fontos tanácsot adott a derbire készülő futballistáknak.
Számtalan programmal és tematikus aktivitásokkal várjuk szurkolóinkat a 246. derbin a Groupama Arénában.
Gruber Zsombor és Hajnal Tamás érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe idei második adásába.
A nemzeti csapatunkban háromszor pályára lépő jobbhátvéd Osváth Attila a Paksi FC-től érkezik klubunkhoz.
Férfi labdarúgócsapatunk sorozatban a negyedik európai kupatavaszára készülhet. Íme a frissített UEL-keret!
Az Újpest elleni bajnokink során a Macron fekete idegenbeli mezünket szerezhetik be 50% kedvezménnyel.