Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk február 23-a óta veretlen az OTP Bank Ligában és a MOL Magyar Kupában egyaránt. Robbie Keane együttese a Fehérvár, a Debrecen, a Kecskemét, az Újpest, a Zalaegerszeg, a Nyíregyháza és az MTK ellen diadalmaskodott az élvonalban, míg a Győr, a DVTK és az előző fordulóban, a Puskás Akadémia ellen ikszelt.
A MOL Magyar Kupában ugyan drámai végjáték után, de sikerült kiejteni a Győrt, majd az Újpest elleni negyeddöntőt és az MTK elleni elődöntőt magabiztosan nyerték a mieink, így bejutottak a május 14-i fináléba.
Ami a bajnoki menetelést illeti, az előző tíz fordulóban 24 pontot gyűjtöttek labdarúgóink, emellett pedig 26 lőtt és hét kapott gól volt a mérleg, ami a legjobb teljesítménynek bizonyult az összes csapat közül. A párját ritkító sorozatnak köszönhetően együttesünk április közepén a tabella élére állt, pozícióját pedig azóta is magabiztosan tartja, és ha kitart a lendület, májusban zsinórban hetedik alkalommal is az FTC lehet a bajnok.

A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.
Június 9-én, kedden megkezdődött a munka a kerettagoknak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
A tavaly elindított kezdeményezés révén közel 200 hátrányos helyzetű gyermek sportolhat - VIDEÓ!
Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.
36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.
Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.
Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.
Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.