A Ferencvárosi Torna Club újabb négy fiatal labdarúgóval kötött profi szerződést.
A 19 éves kapus, Tóth Zalán (a képen balról az első) klubunk saját nevelésű játékosa. 2017-ben a Fradi utánpótlás futcsalcsapatától került az U14-es együttesbe. Az NB III-ban először a 2022/23-as szezonban mutatkozott be a felnőttek között, az előző szezonban pedig kilenc bajnokin védett. Zalán B-listás játékosként tagja volt az FTC UEFA Európa Konferencia Liga rájátszásából a csoportkörbe jutó csapatnak.
A 19 esztendős csatár, Nemes Márton (a képen jobbról az első) 2020-ban Soroksárról került az FTC utánpótlásához. Az előző bajnoki idényben 17 mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett.
A 18 éves Farkas Ádám (a képen balról a második) 2016 februrjában igazolt a Vasas Kubala Akadémiáról a Fradihoz. A 2023/24-es idényben egy alkalommal játszott az NB III-as együttesben, az U19-es csapatunk alapembere volt.
Lestál Szilárd (a képen jobbról a második) 2020 nyarán Nyíregyházáról került a Ferencvároshoz. A többiekhez hasonlóan a 19 éves védő is a tavalyi idényben mutatkozott be az NB III-as FTC II-ben, amelyben öt mérkőzésen kapott lehetőséget.
Mind a négy játékos alapembere volt a 2022/23-as idényben bajnoki címet szerző U19-es csapatunknak.
Mi vár a Fradira a Twente ellen? Három olyan szakember szólalt meg, akik belülről is ismerik a holland klubot.
Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a hétfői európai kupasorsolást.
Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.
Lehetséges ellenfeleket kapott a Ferencváros az európai kupaselejtező 3. fordulójára.
Ezek közül a csapatok közül kerülhet ki a Fradi következő ellenfele az Európa Liga selejtezőjében.
Argentin hátvédünk szülőhazájának szurkolhat a labdarúgó-vb vasárnapi, Spanyolország elleni fináléjában.
Fontos információk a voucherek átvételéről, a gyülekezési helyről és a stadion megközelítéséről.