Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk az európai kupaszezon lezárulta után a hazai ligában folytatja szereplését: az FTC március 22-én, vasárnap 19:15-től a Kisvárda Master Good vendége lesz a Fizz Liga 27. fordulójában. A hétvége előtt a házigazda kisvárdaiak 38 ponttal az ötödik helyen álltak, míg a Ferencváros az ETO FC mögött egy ponttal lemaradva 49-cel – riválisainál egy meccsel kevesebbet játszva – a második pozíciót foglalta el. A következő feladat előtt vezetőedzőnk, Robbie Keane nyilatkozott.
– Az Európa Liga-kiesés után elmondtam a játékosoknak, hogy büszkék lehetnek arra, amit a sorozatban elértek, és ne gondolják azt, hogy rosszabbak azért, mert vereséggel búcsúztunk. Szerintem előzetesen nem sokan várták volna, hogy versenyben leszünk a negyeddöntőbe jutásért. A nemzetközi kupaszereplésünk ugyanakkor lezárult, és innentől a hazai bajnokságra és a Magyar Kupára kell koncentrálnunk – kezdte a tréner, aki előbb még a szerdai, Braga elleni EL-meccsre utalt, ám a folytatásban már a vasárnapi, kisvárdai bajnokiról beszélt. – Mindig nehéz mérkőzésre számítunk, de győzni szeretnénk. Nincs könnyű ellenfél, minden találkozó egyformán nehéz a bajnokságban. Tisztában vagyunk az ellenfél erősségeivel. Friss lábakra lesz szükségünk, de készen fogunk állni.
A kisvárdai összecsapás után válogatott szünet következik, április 5-én Debrecenben, 10-én pedig a Diósgyőr ellen, a Groupama Arénában szerepel majd együttesünk. A soron következő hazai meccseinkkel kapcsolatos jegyinformációkat keressék a meccsjegy.fradi.hu-n!
Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.
Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.
Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.
Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.
Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.