2019. október 29.
„Nem a szerencse műve, Dibusz kiemelkedő kapus!”
Hajdu Attila reméli, hogy a szurkolók nem felejtik Dibusz parádés teljesítményét a nehezebb időszakokban sem.

Labdarúgócsapatunk az előző három mérkőzését kilenc ponttal zárta, ráadásul csak egy gólt kapott. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak kapusunknak, Dibusz Dénesnek, aki bravúrt bravúrra halmozva őrizte meg a kapunkat a góltól. Dibusz kiemelkedő teljesítményéről korábbi kapusunkkal, Hajdu Attilával beszélgettünk, kielemeztük az előző időszak mellett pályafutása korábbi fontos szakaszait is.

- Dibusz Dénes parádés formában van. Három nehéz mérkőzésen, a derbin, a CSZKA Moszkva és a MOL Fehérvár ellen csupán egy gólt kapott és rengeteg nagy bravúrt bemutatott. Mennyire követted figyelemmel a teljesítményét?
- A moszkvai mérkőzést a leginkább, hiszen azt szakértőként figyeltem a stúdióból, de természetesen a többit is láttam. Három ilyen meccsen, hogy csak egy gólt kapott, már az önmagáért beszél! Amikor Németországban légióskodtam, azt mondták nekem, ha nem kapsz gólt, már sikeres találkozón vagy túl, de amit Dénestől láthattunk ezeken a mérkőzéseken, az túlmutat ezen a kijelentésen. Lehet úgy nullára hozni egy meccset, hogy semmi feladatod nincs, de lehet úgy is, hogy bőven van, és itt most egyértelműen az utóbbiról beszélhetünk. Kiemelkedő hét volt ez a számára, hiszen nagyobbnál nagyobb bravúrokkal hozta le ezt a hetet.

- A védések széles repertoárját mutatta be: a közeli, lábbal hárított lövésektől a látványos vetődésekig. Melyik volt a legnehezebb?
- Nem mindig az a legnagyobb védés, ami a leglátványosabb. Velem kapcsolatban például a Grasshoppers elleni tizenegyeshárítás maradt meg leginkább az emberekben, pedig volt annál jó néhány nagyobb. Sok mindentől függ ez, az ellenféltől, az izgalomtól, a mérkőzés rangjától… Pont ez utóbbi teszi még különlegesebbé Dénes bravúrjait, hiszen nem akármilyen meccseken mutatta be, ráadásul több olyan volt köztük, amik egyaránt tartoztak a szép és a szakmailag kiemelkedő kategóriába is.

Hajdu Attila szerint Dibusz Dénes kiemelkedik a kapustársai közül

- Melyik tetszett neked a legjobban?
- A moszkvai mérkőzésen egy beadást követően visszarúgták neki a rövid sarokra a labdát, bal kézzel hatalmasat védett, majd az azt követő szöglet után is nagyot hárított. Nemcsak a bravúr volt nagy, hanem lélektanilag is sokat jelentett, hiszen még gól nélküli állásnál mutatta be, ami aztán lehetővé tette, hogy megszerezze a három pontot a Fradi. Az tetszett még különösen a moszkvai meccsen nála, hogy mindig a legmegfelelőbb döntést hozta. Sokszor kockázatos például, ha a kapus csak üti és nem fogja meg a labdát, és az ilyen szituációknál is rendre jól választott az opciók közül.

- Sokszor lehet hallani azt a mondatot, hogy „mindent belerúgtak a kapusba”, ami azt sugallja, hogy csak a szerencsén múlik a jó teljesítménye a kapuvédőnek, de itt azért talán többről van szó.
- Dénes teljesítményében az tetszik a legjobban, hogy kiválóan olvassa a játékot. Remek döntéseket hoz, hogy hova helyezkedik, bent marad, vagy inkább kilép. Ebben a tekintetben kiemelkedik a mezőnyből. Az angolok legendás kapusára, Gordon Banksre mondták anno, hogy mindig csak eltalálták. Persze, hogy így volt, mert mindig oda állt, ahova jött a lövés! Ezek sok mindenből adódnak, az ellenfél, a csapattársak helyezkedéséből is, de ha valakit egy szöglet után három méterről eltalálnak, az azért van, mert jó helyen állt. Lehet, hogy egy másik kapus a röviden helyezkedik, és simán elrúgják mellette. Dibusz a helyezkedésével és a döntéshozatalával kiemelkedik a mezőnyből, egyáltalán nem a szerencsének köszönheti a sikerességét. Fontos, hogy erre a szurkolók emlékezzenek majd akkor is, amikor esetleg nehezebb időszakot él meg.

- Dibusz elképesztő formában véd, de mint minden kapusnak, neki is voltak hullámvölgyei a pályafutása során, például amikor „panenkás” büntetőgólt kapott. Megerősítették ezek a rossz élmények? Hogy dolgozzák fel az ilyen időszakokat mentálisan a kapusok?
- Ha egy kapus gólt kap egy tizenegyesből, az sohasem hiba, de azt persze el tudom képzelni, hogy megviselte az az időszak. Most viszont még egy kicsit visszább ugranék a pályafutásában. Mielőtt a Fradihoz igazolt volna, emlékszem, Pécsen sem volt betonbiztos a helye. Akkor Gőcze Gergővel küzdött a csapatba kerülésért, és még az utolsó időszakában is volt, hogy a kispadra került. Ilyen körülmények között került a Fradihoz, ahol mély vízbe, nehéz helyzetbe került, bizonyítania kellett, el kellett fogadtatnia magát, de megtette, ráadásul nem is akárhogy. Van olyan ember, aki a nagy nyomás alatt összeroppan, míg másokat felemelnek ezek a nehéz időszakok, brillírozni tudnak, lubickolnak az ilyen szituációkban. Dénes egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik. Én, bevallom, nem ilyen voltam. Németországban, amikor minden mozdulatomat árgus szemmel figyelték, nem ment olyan jól a védés, mint itthon, ahol nyugalom volt, és mindig megkaptam a bizalmat.

- Ráadásul a nyáron nem akármilyen konkurenciát kapott Gróf Dávid személyében, de úgy tűnik, az új posztrivális is csak jót tett a teljesítményének.
- Így igaz. Nem minden kapust ösztönzött volna jobb teljesítményre egy ilyen időszak. Van, aki nem kezelte volna ezt ennyire jól, hiszen azon is agyalhatott volna, hogy ha hibázik, rögtön kikerül, és ez lenyomhatta volna a teljesítményét. Dibusz más típus, ilyen nyomás alatt, amikor fejben ennyire ott kell lenni, nemcsak hozza azt, amit tud, de kiemelkedőt is tud nyújtani. Számomra ez hihetetlen karakterről és versenyezni tudásról tesz tanúbizonyságot.

- Nemzetközi futballban is látunk példát arra, hogy van, aki összeomlik egy-egy rosszabb teljesítménytől, a közelmúltból a Bajnokok Ligája-döntőben hibázó Loris Kariust, vagy a világbajnokságon gyengébben teljesítő David de Geát hozhatjuk példának, akiknek negatív fordulatot vett a karrierjük, vagy legalábbis nagyon visszaesett azóta a teljesítményük. Amiatt is hozom őket példának, mert nem mindenkinek sikerül visszajönni egy nehezebb időszak után, és ettől is lesz még nagyobb teljesítmény, amin átment Dibusz az évek során.
- Abszolút egyetértek, ez is azt támasztja alá, hogy mennyire nehéz feladat ez. Mondok egy még nehezebbet: a meccsen belül felállni egy hibából. Szűcs Lajos a mintapéldánya volt ennek, zseniálisan fel tudott állni egy-egy hibából, ha a meccs elején hibázott, utána is tudott bravúrozni. Tavaly a Barcelona edzőjétől kérdezték, hogy kihagyja-e Marc-André ter Stegent, miután hibázott. Azt mondta, esze ágában sincs, edzésen is, ha hibázik, azonnal visszaáll és folytatja a feladatát. Ez a rövid intervallum, de a hosszú esetén sem könnyű feladat ez. Ezek a dolgok is azt támasztják alá, hogy Dénes mennyire jó versenyzőtípus, és hogy mennyire nem a szerencsén múlik a kiváló teljesítménye.

- Mi a teendő, ha megint hullámvölgybe kerül?
- Most nagyon fent van, de biztos, hogy lesz olyan, hogy lejjebb lesz. Fog még potyát kapni a pályafutása során, de ez teljesen normális. De lesz majd megint ilyen kiemelkedő időszaka is. Bízom benne, hogy a szurkolók nem felejtik el nekik ezt az időszakot, és ha esetleg ismét jön egy hullámvölgy a karrierjében, ugyanígy mellette állnak majd, és megkapja ugyanezt a támogatást a lelátóról.

Cikkajánló

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin