2021. szeptember 15.
„Nem készülünk rotálásra a Fradi ellen”
Első EL-ellenfelünk vezetőedzője hangsúlyozta, semmiképpen sem szabad lebecsülni a Ferencvárost.

Miközben magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk éppen Németország felé utazott, ahol csütörtök este 18.45-től a Bayer Leverkusen vendégeként megkezdi szereplését az UEFA Európa Liga G-csoportjában, első EL-ellenfelünk meg is tartotta hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját Jonathan Tah valamint Gerardo Seoane vezetőedző részvételével.

Az úgynevezett hibrid sajtótájékoztatón, amelyen az újságírók személyesen és online is részt vehettek, először Jonathan Tah kapott kérdést az előző hétvégi Borussia Dortmund elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban, amelyen a Leverkusen óriási izgalmak után 4-3-as vereséget szenvedett.

„Elhoztunk minden pozitívumot arról a találkozóról, de természetesen a hibákat ki kell javítanunk. Viszont az már a múlt, most a holnapi meccsre koncentrálunk, és nagyon örülünk annak, hogy részt vehetünk az Európa-ligában. Nagyon érdekes mérkőzések várnak ránk.” – mondta a leverkuseniek játékosa.

A folytatásban Gerardo Seoane vezetőedző kijelentette, hiába fontos a csoportelsőség a sorozat új lebonyolítási rendszerében, ahol a csoportok győztese rögtön a nyolcaddöntőbe jut, erre még egyáltalán nem gondolnak, most a Ferencváros elleni találkozóra koncentrálnak. Azt is hozzátette, hiába a kőkemény hétvégi bajnoki, nem tervezi forgatni a kezdőcsapatát a magyar bajnok ellen.

„A Dortmund elleni meccs sokat kivett a játékosokból, de nincs szükség a rotációra, mert még az évad elején járunk, nem fáradt senki, mindenki jó állapotban van. A célunk az, hogy megtartsuk a labdát, nagyobb nyomás alá helyezve a Ferencvárost. A Fradinak vannak gyors játékosai, akik vissza is tudnak állni védekezni, ezt szeretnénk megakadályozni” – mondta Seoane.

Hozzátette, mivel a nemzetközi porondon könnyű meglepetést okoznia egy-egy csapatnak, így sokkal jobban fel kell készülniük ezekre a találkozókra, mint a jól ismert német bajnoki ellenfelek elleni meccsekre. Nincs ez másképp a Ferencváros elleni mérkőzéssel sem.

 „A Ferencváros támadósorára hívtam fel a játékosaim figyelmét: Makot már ismerjük a Bundesligából. Tokmac remekül vissza tud állni védekezésben, illetve Uzuni a szélen mindenre készen áll” – mondta Seoane.

Végül elhangzott: a csütörtöki találkozóra 10-11 ezer nézőt várnak a stadionba.

Ami a mieink programját illeti, a csapat már megérkezett Németországba. Szerda 18.00-s kezdettel a vezetőedző, Peter Stöger és egy játékos részvételével sajtótájékoztatót tartunk a BayArenában, ezt követően pedig a szakmai stáb megtartja az EL-rajt előtti utolsó tréninget.

Ne maradjon le semmiről – kövesse a Ferencvárosi Torna Club hivatalos csatornáit a Facebook-on, az Instagramon, a Twitteren és a TikTokon is, hiszen ezeken a felületeinken folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat a csapattal történetekről!

A teljes sajtótájékoztató:

(Fotó: bayer04.de)

Cikkajánló

Még mindig a San Siro-i csoda hatása alatt

Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!

Ismét Daniel Arzani gólját választották a legszebbnek

Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.

Zachariassen: Ez egészen elképesztő volt!

Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!

Miénk lett a hét legjobb teljesítménye az UEFA-nál

Borbély Balázs csapata a szurkolók szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.

Már a Fradi vezeti az európai koefficiens rangsort!

Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.

Zachariassennél nincs jobb az Európa Ligában!

Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.

Bamidele Yusuf a közösségi médiában kért elnézést

A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.

„A Ferencváros átviharzott a San Sirón” – lapszemle

Az olasz lapok a Fradi álomszerű estéjéről írnak. A Milan elleni siker az egész világsajtót bejárta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin