2022. augusztus 13.
„Nem lesz könnyű dolgunk”
Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov jó csapatnak tartja a Fehérvárt.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk augusztus 14-én, vasárnap 20.00-tól a MOL Fehérvár FC-t fogadja az OTP Bank Liga 3. fordulójában. A következő bajnoki előtt vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozott a FradiMédiának.

- Milyen a hangulat az edzőközpontban ezekben a napokban, a Qarabag elleni BL-búcsú után?

- A Qarabag elleni BL-selejtező már történelem, sajnáljuk, hogy nem folytathatjuk a Bajnokok Ligájában, de menni kell előre, mert sorra jönnek a fontos meccsek. Az elmúlt napokban már a MOL Fehérvár elleni bajnoki mérkőzéssel foglalkoztunk. Kielemeztük az ellenfelet, felkészültünk az összecsapásra.

- Hogy látja az ellenfelet? A MOL Fehérvár két sikerrel vett selejtezőkör után a Konferencia Liga rájátszásában szerepelhet majd.

- Ellenfelünk a Konferencia Ligában, mi pedig a BL-ben játszottunk a hétközben, tehát a két csapat hasonló helyzetben van, hiszen mindkét gárda komoly intenzitású összecsapásokon van túl. Tudjuk, hogy a Fehérvár sikerrel vette a legutóbbi selejtezőjét is a nemzetközi kupában, láttuk a mérkőzését.  Jó csapatnak tartom őket, emlékszem, legutóbb, amikor idegenben találkoztunk, nagyon nehéz meccset vívtunk egymással. Arra számítok, hogy vasárnap sem lesz könnyű dolgunk.

- A legutóbbi, Puskás Akadémia elleni bajnoki előtt több ponton is változatott a selejtezőkön szereplő csapathoz képest. Most is tervez hasonló változtatásokat?

- Majd meglátjuk. Fontos lesz látni, hogy a bajnoki előtt ki milyen állapotban van fizikailag, ne feledjük, vannak, akik végigjátszották a selejtezőt, míg mások kevesebb lehetőséget kaptak, néhányan pedig külön munkát végeztek. Ma együtt tréningezett a keret, de csak a mérkőzés előtt döntök a kezdőcsapatról.

Cikkajánló

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

„Hiányzik már a tétmeccs, hosszú volt a szünet”

Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin