2023. április 15.
Nem volt kérdés, magabiztos győzelem a Honvéd ellen!
Ryan Mmaee, Marquinhos és Owusu góljával 3-0-ra győztük le a Budapest Honvédet.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Budapest Honvéd együttesét fogadta a Groupama Arénában a két csapat 219. egymás elleni bajnoki mérkőzésén. Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov a Dibusz – Pászka, Kovacevic, Knoester, Civic – Sigér, Tokmac, Zachariassan – Traoré, R. Mmaee, Marquinhos kezdőcsapatot küldte a pályára.

I. félidő

A vendégek kezdték a találkozót, de Sigér gyors labdaszerzése után a mieink építhették fel a mérkőzés első akcióját, azonban Marquinhos és Civic ritmusváltása nem sikerült, kirúgás következett. Az ötödik percben egy eladott labda után kontrázott a Honvéd, de Domingues beadási kísérletét Kovacevic blokkolta.

A 9. percben az előre húzódó Civic megpattanó lövése jelentette az első helyzetet a meccsen, majd a bosnyák balhátvéd szöglete után Dúzs ütközött és maradt a földön. Tíz perccel később Pászka szerzett labdát, majd egy gyorsan végig vitt ellentámadás után Zachariassan került helyzetbe, a norvég középpályás a lövés pillanatában azonban elcsúszott, így ütközött Dúzzsal, mindkét játékos a földön maradt.

Az orvosi stáb jelezte, hogy Zachariassen nem tudja folytatni, Gojak érkezett a helyére. Pillanatokkal később a Honvéd kapusa is mutatta, nem tudja folytatni, Tujvel jött. A 35. percben Tokmac egy nagyszerű csel után kerülhetett volna helyzetbe, de a lövés előtt tisztázott a védelem. Három perccel az első félidő vége előtt Ryan Mmaee góljával megszereztük a vezetést (1-0).

II. félidő

Az 52. percig kellett várni a második félidő első helyzetére, Ryan Mmaee bal lábas lövése centikkel kerülte el Tujvel kapuját. A következő percekben folyamatosan nyomás alatt tartottuk a vendég védelmet, az 57. percben Civic szöglete után Gojak fejelt a hosszú sarok irányába, de Tujvel még ki tudta tenyerelni.

A 67. percben egy szépen végigvitt támadás után Traoré lövése kerülte el a rövid felső sarkot. Öt perccel később azonban már ő is tehetetlen volt, Sigér passza után Marquinhos egy csellel megverte ellenfelét, majd a rövid alsóba lőtt (2-0). Az utolsó tíz percre fordulva két helyen is változtattunk: Tokmac helyett Baráth érkezett, míg Marquinhos helyét Owusu vette át.

Szűk három perccel a rendes játékidő vége előtt a csereként pályára lépett Owusu senkitől sem zavartatva egy az egyben mehetett Tujvelre, akit a tizenhatoson belülre érve hanyag eleganciával átpöcökölt a kapus felett (3-0). A folytatásban újabb gól már nem esett, így 3-0-ra legyőztük a Budapest Honvéd együttesét, ami azt jelentette, hogy öt nyeretlen bajnoki után ismét három pontnak örülhettünk, s továbbra is hat pont az előnyünk a Kecskemét előtt a tabellán.

Férfi labdarúgócsapatunk legközelebb április 22-én, szombaton 19.30-tól lép pályára az
Illovszky Rudolf Stadionban a Vasas vendégeként.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 27. forduló

FTC – Budapest Honvéd 3-0 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna, néző: 11793. V.: Pintér

FTC: Dibusz – Pászka, Kovacevic, Knoester, Civic – Sigi, Tokmac (Baráth, 80.), Zachariassan (Gojak, 24.) – Traoré (Auzqui, 88.), R. Mmaee (Lisztes, 88.), Marquinhos (Owusu, 80.)
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Budapest Honvéd: Dúzs (Tujvel, 29.) – Prenga, Capan, Szabó (Klemenz, 70.) – Kocsis (Keresztes, 61.), Gomis (Ennin, 61.), Mitrovic, Tamás – Eördögh, Lukic, Domingues (Doka, 61.)
Vezetőedző: Dean Klafuric

Sárga lapok: Gojak (92.), ill.Gomis (45+4.), Szabó A. (51.)

Gólok: R. Mmaee (42.), Marquinhos (72.), Owusu (87.)

Cikkajánló

Keane: „Nem lesz könnyű a fiúknak, de élvezni fogják”

Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!

Orosz Pál: „Egyik csapat sem örült, hogy minket kapott”

Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.

Ezzel a csapattal kezdjük a BL-selejtezőt!

Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

BL: szűkült a lehetséges ellenfeleink listája

Akár a horvát vagy az izlandi bajnokkal is összecsaphatunk a második selejtezőkörben.

BL-sorsolás a Fradi Zóna Live adásában!

A Fradi Zóna Live-ban kiderül, hogy mely csapat várhat férfi labdarúgóinkra a második selejtezőkörben.

Új igazolásunk a Fradi Zóna Plusz adásában

A Fradi Zóna Plusz adásában labdarúgócsapatunk legfrissebb igazolásával, Jonathan Levivel beszélgetünk.

„Jó újra itt lenni, készen állunk az új szezonra!”

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk tagjai kedden a fizikai tesztet teljesítették - VIDEÓ!

Jonathan Levi a Ferencvárosban folytatja pályafutását

Svéd szélsővel erősített 36-szoros bajnok férfi labdarúgócsapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin