2026. március 12.
Nemzeti Fradi-mezben győzelem a Braga ellen
Remek játékkal kétgólós előnyt szereztünk a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Ludogorec elleni győzelemmel 51 év után nyert tavaszi párharcot az európai kupaporondon, egyúttal először jutott be az UEFA Európa Liga legjobb 16 csapata közé. A nyolcaddöntő első mérkőzésén a portugál bajnokság 4. helyén álló SC Bragát fogadtuk. Azt a csapatot, amellyel korábban még nem találkoztunk, és amely játékosainak összértéke több mint 100 millió euróval haladja meg a Ferencvárosét. S amelyről vezetőedzőnk, Robbie Keane elismerte, hogy tapasztaltabb együttes nálunk, de azt is hangsúlyozta, hogy voltunk már ilyen helyzetben, és megoldottuk.

A találkozóra Keane egy bátor, támadó felfogású kezdő tizenegyet állított össze, amely a következő felállásban futott ki a pályára az erre az alkalomra készült ünnepi mezben, amellyel klubunk az 1848-as forradalom és szabadságharc előtt tiszteleg: 

Gróf – Cissé, Raemaekers, Gómez – Makreckis, Abu Fani, Zachariassen, Kanikovszki, O'Dowda – Joseph, Yusuf

I. félidő

Miután a Himnusz eléneklésével közönségünk is tisztelgett Március 15. előtt, a skót Nick Walsh játékvezető sípszavára elkezdődött a mérkőzés. A 3. perc elején egy eladott vendéglabda után Abu Fani mindjárt helyzetbe is került, de a tizenhatos vonaláról leadott lövésében nem volt erő. Egy percen belül jött az újabb helyzet: letámadtunk, szöglet, az érkező Joseph bólintott centikkel fölé. Amilyen bátor volt a felállásunk, olyan bátran is kezdtük a játékot. A Bragának erre egy gyors kontra volt a válasza, amelyet végül Gróf és a védelem az utolsó pillanatban hárítani tudott. A 19. percben a túloldalon viszont Hornicek kapus csak dermedten nézte, ahogy egy beadás után Gómez fejelt megint csak centikkel mellé. Percekkel később ismét ő kotorta el az ötösön belül a labdát Yusuf elől Abu Fani passza után. A mi kapunknál egy a rövidnél bemutatott védéssel vette ki Gróf a részét a kapuspárbajból.
A 32. percben viszont Hornicek már kapitulált: egy remek passz után Kanikovszki ugrott ki a leshatáron, és higgadt, lapos lövéssel a jobb alsóba talált (1-0). A félidő utolsó perceiben ismét ő talált kaput 18 méterről, ezúttal azonban a kapus hárítani tudott.

II. félidő
A játék képe fordulás után sem változott alapvetően. Domináltuk a játékot, és ha komoly helyzet nem is adódott, a magabiztosságunk mindenképpen okot adott a bizakodásra. Az első negyedóra végén próbálta a Braga először átvenni az irányítás. Némi meddő vendégfölény után mégis mi veszélyeztettünk, a kiugró Joseph lövését tornázta ki a portugálok kapusa. A 69. percben azonban már nem volt ellenszere, egy labdaszerzés után villámgyorsan fejlődtünk támadásba, Makreckis jobb oldali beadására Joseph érkezett egy svájci óra pontosságával, és talált futtából a kapuba (2-0). A gól – érthető módon – újra lendületet adott csapatunknak, és ismét átvettük a kezdeményezést. A portugálok mestere, Carlos Vicens láthatóan nem találta a megoldást minderre, jobb híján cserékkel próbálta frissíteni csapatát a finisbe fordulva. Annak ellenére, hogy ez nem igazán sikerült, a 89. percben mégis Gróf hárított szögletre bravúrosan egy közelről középre lőtt labdát. A hosszabbításban egymást követték a vendégszögletek, de a végig kiválóan záró védelmünk ezeket rendre hatástalanította.
Csapatunk végül imponálóan magabiztos játékkal bravúrgyőzelmet aratott az esélyesebbnek tartott SC Braga ellen! Kétgólós előnyünkről folytatás jövő szerdán, március 18-án Portugáliában.

UEFA Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Ferencváros–SC Braga 2-0 (1-0)

Ferencváros Stadion, 19 859 néző, v.: N. Walsh (skót)

FTC: Gróf – Cissé, Raemaekers, Gómez – Makreckis, Abu Fani (Madarász, 90.), Zachariassen, Kanikovszki, O'Dowda – Joseph (Júlio Romao, 83.), Yusuf (Kovacevic, 93.)

Vezetőedző: Robbie Keane

SC Braga: Hornicek – Lagerbielke, Niakaté (Moscardo, 62.), Arrey-Mbi, Leonardo Lelo (Rodrigues, 90.) – Dorgeles (Martinez, 62.), Grillitsch, Moutinho (Gorby, 74.) – Zalazar, Horta – Pau Víctor (Navarro, 74.)

Vezetőedző: Carlos Vicens

SárgalapokZachariassen (25.), ill. Arrey-Mbi (61.), Moscardo (74.)

Gólok: Kanikovszki (32.), Joseph (69.)

Cikkajánló

Dibusz Dénes: „Jó felkészülés volt, jó úton haladunk”

Labdarúgócsapatunk kapusa szerint az elmúlt hetek elvégzett munkája kellő önbizalmat adhat a folytatásra.

Ezekkel a játékosokkal kezdjük meg az UEL-selejtezőt

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

Hosszabbított a Fradi Nagy Olivérrel

Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin