2023. szeptember 1.
„Nincs könnyű csoportunk, de szeretjük a kihívásokat”
Az EKL-csoportkör kihirdetése után Orosz Pál az UEFA munkatársának értékelte a sorsolást.

Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk az olasz Fiorentinával, a belga Genkkel és a szerb Cukarickivel került egy csoportba az UEFA Európa Konferencia Ligában. A sorsolás után csapatkapitányunk, Dibusz Dénes a FradiMédiának elmondta, hogy ha szép eredményeket akarnak elérni, akkor ugyanúgy kell küzdeniük, mint az eddigi csoportkörökben, valamint, ha csapatként küzdenek, akkor nincs lehetetlen.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a helyszínen, Monacóban tekintette meg a sorsolást, majd a négyes kihúzása után az UEFA munkatársainak nyilatkozott.

- Ez már sorozatban az ötödik csoportkörünk, játszottunk már igazán kemény ellenfelek ellen – kezdte Orosz Pál. – Ez egy nehéz, de csodálatos csoport. A tavalyi szezonban az UEFA Európa Ligában a legjobb 16 közé jutottunk, idén is szeretnénk legalább ezt a szintet elérni. Mint mondtam, nem kerültünk egy könnyű csoportba, de szeretjük a kihívásokat. Minden egyes mérkőzés ugyanolyan fontossággal bír, nem mondhatjuk, hogy ez vagy az lesz a fontosabb. A legnagyobb meccs a Fiorentina elleni lesz, mert Magyarországon a legnagyobb riválisunk szintén lila, úgyhogy biztosan sok szurkoló fog kilátogatni Firenzébe, akárcsak a mi csodálatos budapesti stadionunkba. Ez egy nagyszerű kihívás, nagyszerű időszak – mondta Orosz Pál.

A csoportkör első fordulójának játéknapja szeptember 21-e, csütörtök lesz. A további játéknapok: október 5., október 26., november 9., november 30., december 14. A pontos menetrend később alakul ki.

Cikkajánló

Gruber-gól és sok helyzet a Sabah elleni edzőmeccsen

Nézze meg az azeri bajnok elleni felkészülési mérkőzésünk összefoglalóját - VIDEÓ!

„Ez a meccs jó visszaigazolás volt a srácoktól”

Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.

Döntetlen az első ausztriai felkészülési mérkőzésen

Az FTC kétszer 60 perces edzőmeccset játszott vasárnap az azeri FK Sabah ellen, 1-1 lett a vége.

Tippeljen az edzőmeccsre, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték az FTC Facebook-oldalán: tippelje meg a Sabah elleni felkészülési meccs pontos végeredményét!

Finomhangolás a Sabah elleni edzőmeccsre

Szombaton már kifejezetten az azeri bajnokra készült futballcsapatunk az edzőtáborban - VIDEÓ!

Joseph: "Ez az én gólom volt és kész!"

Lenny Joseph értékelte a világbajnoki szereplését, de a szurkolóinknak is üzent - EXKLUZÍV INTERJÚ!

Csukics: „Kikaptunk a derbin, hazamentem és zokogtam”

Életkép egy szerb kisváros poros utcáin, eszmélés a vesztes derbi után, a Fradi az élet – INTERJÚ!

32 fokból 10 fokba! Jégkádteszt az edzőtáborban

A játékosok azonnal kipróbálták a jéghideg vizet, és kiderül, milyen jótékony hatása van a kezelésnek - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin