Harmincháromszoros bajnok és huszonnégyszeres Magyar Kupa-győztes férfi labdarúgócsapatunk nagy létszámú, ám alaposan kicserélődött kerettel vágott neki az ausztriai Bad Radkersburgnak, ahol június 5. és 15. között első edzőtáborozását végzi. A válogatottaknál szereplő labdarúgók helyét fiatalok vették át, s új igazolásaink is csatlakoztak.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző 28 játékossal dolgozik napi két edzésen, de a későbbiekben hárman még csatlakozhatnak a hiányzók közül. Most pedig bemutatjuk a három edzőmeccset is tartalmazó felkészülés főszereplőit:
Játékosaink első edzőmeccse a szlovén NK Carda Martjanci ellen lesz június 8-án, szerdán 17:30-tól. Az edzőtábori találkozóinkat csak élőben láthatja, a részletekről ITT olvashat.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!