2024. január 17.
Örmény válogatott játékossal erősítettünk
34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunknál folytatja pályafutását Edgar Szevikjan.

Újabb játékossal bővült férfi labdarúgócsapatunk kerete, a négyszeres örmény válogatott középpályás, Edgar Szevikjan a tavaszi szezonban már zöld-fehérben futballozik. A 22 éves balszélső a Nyizsnyij Novgorodtól érkezik a Népligetbe.

BEMUTATÁS
Edgar Szevikjan 2001-ben született Moszkvában. Felmenői örmények, ő maga örmény-orosz kettős állampolgár.

Ötéves korában a Lokomotiv Moszkvában kezdett el futballozni, ahonnan 16 évesen a Levante együtteséhez került. A spanyol klub második csapatában két év alatt 44-szer lépett pályára, ezeken a találkozókon négyszer volt eredményes. Spanyolországban az első csapatban is bemutatkozhatott, majd a Nyizsnyij Novgorodhoz igazolt. Oroszországban 40 mérkőzésen kapott szerepet, nyolc gólt lőtt és egy gólpasszt jegyzett.

Szevikjan végigjárta az orosz utánpótlás-válogatottakat, majd az örmény nemzeti csapat mellett döntött. Válogatott színekben 2023 őszén mutatkozott be, azóta négyszer húzhatta magára a címeres mezt.

NÉVJEGY
Név: Edgar Szevikjan
Születési hely, idő: Moszkva (Oroszország), 2001.08.08.
Állampolgársága: örmény
Posztja: jobbszélső középpályás
Korábbi klubjai: Lokomotiv Moszkva, Levante, Nyizsnyij Novgorod
Válogatottság: Örményország (4 mérkőzés/ 0 gól)

Cikkajánló

Videó: a Ludogorec elleni győzelem legszebb pillanatai

Varga Barnabás duplája, Szalai Gábor fejes gólja, Dibusz bravúrja, az öröm pillanatai.

BL: megvan, kivel játszunk a playoffkörben!

Az azeri Qarabag lesz a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája rájátszásában.

"Remélem, hogy a Puskás ellen is telt ház lesz"

Vezetőedzőnk szerint a csapat jól reagált a Ludogorec agresszív kezdésére.

Nyerjen Fradi mezt, indul legújabb nyereményjátékunk!

Iratkozzon fel hivatalos YouTube-csatornánkra, így férfi labdarúgócsapatunk mezét nyerheti meg.

Jöhet a BL-playoff, kiejtettük a bolgár bajnokot

Férfi labdarúgócsapatunk 3-0-ra nyert a Ludogorec ellen, ezzel bejutott a BL-rájátszásba.

Tokmac: „Szeretnék a Fradi BL-főtáblás meccsére menni!”

Közönségkedvenc korábbi focistánk Sztankovics döntéséről, fradis emlékeiről és sikereiről mesélt – INTERJÚ!

FTC-Ludogorec: parkolási lehetőség!

A BL-selejtezőre érkező drukkerek az MVM Dome P1-es parkolóját használhatják.

Mota: „A Fradi egy nagyszerű csapat, remek stadionnal”

Rui Mota vezetőedző és Filip Kaloc, a Ludogorec cseh középpályása válaszolt az újságírók kérdéseire.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin