2025. június 18.
Orosz Pál: „Egyik csapat sem örült, hogy minket kapott”
Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.

Megtörtént a sorsolás, így kiderült, hogy a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében az örmény FC Noah vagy a montenegrói Buducnost Podgorica lesz az ellenfele 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunknak. A sorsolást szurkolóink a Fradi Zóna vodcastban követhették figyelemmel, ahol sportigazgatónkkal, Hajnal Tamással beszélgettek, de a Népligetből is exkluzív interjúval jelentkeztünk a sorsolás után.

- Mind a két csapatról tudni kell, hogy nagy előnnyel nyerték meg a nemzeti bajnokságukat, az örmények tavaly egy jó selejtezősorozatot tudhattak maguk mögött, az angol Chelsea ellen aztán elvéreztek, de addig már látszott, hogy van tapasztalatuk ezekben a K.O. mérkőzésekben. Azt gondolom, hogy mindkét csapat megoldható feladat kell, hogy legyen számunkra, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezeknek a csapatoknak ez életük mérkőzése lesz, ezt a lehetőséget akarják megragadni, de bízom benne, hogy megfelelő felkészüléssel meg fogjuk tudni ugrani ezt az akadályt – nyilatkozta a sorsolás után a Fradi Zónában sportigazgatónk, Hajnal Tamás.

A sorsolás alatt az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a nyoni helyszínen volt.

- Nagy meglepetés nem ért minket, sejtettük, hogy valószínűleg utazós történet lesz. Mind a két ellenfél, akit kaphatunk, papíron gyengébbnek mondható nálunk, de ilyet korábban is láttunk, nem akarunk újabb meglepetést, abban volt már részünk. Komolyan kell vennünk mind a két csapatot. Beszéltünk a két klub képviselőivel, mind a ketten reménykednek a tovább jutásban, de az látszott, hogy egyikük sem örült, hogy minket kaptak. Az erőviszonyok alapján szerintem az örményeknek van több esélye tovább jutni az első körből, de a futball az futball. Az is ideális, hogy az első meccset idegenben játsszuk, így itthon tudjuk eldönteni a továbbjutást – mondta Orosz Pál.
 
Az első mérkőzésre július 22-én vagy 23-án, míg a visszavágóra július 29-én vagy 30-án kerül sor, a Fradi idegenben kezdi a párharcot.

Cikkajánló

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin