2020. október 6.
Orosz Pál: „Nagyon sokat fejlődött a csapat”
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint a Fradi BL-szereplése futballünnep lesz. Interjú.

Boldogság és büszkeség – ilyen érzések dolgoznak jelenleg is az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójában, Orosz Pálban, aki kijelentette: a Fradinak a BL-szereplés mellett is kiemelt figyelmet kell fordítania a hazai bajnokságra, az NB I megnyerése ugyanis alapfeltétele annak, hogy az idei nemzetközi menetelés megismételhető legyen. A sportvezető elmondta, mit gondol az egymeccses selejtezőről, melyik volt a legkedvesebb élménye a kvalifikáció során és beszéltarról is, hogy miként élte meg azt a pillanatot, amikor a Ferencváros 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

- Korábban több interjút is ezzel a mondattal zárt: „Merjünk nagyot álmodni.” A BL csoportkörének elérésével valóra váltak az álmok?

- Ez a siker egy hosszú folyamatnak a része. Nagyon messziről indultunk 10 évvel ezelőtt. Emlékszem, Kubatov Gábor akkor azt mondta: bajnokok leszünk. Ő bajnok lesz, aki vele tart, vele tart, aki nem, nem. Most pedig BL-csoportkört fogunk játszani. Mi hittünk ebben, eszerint dolgoztunk, ennek „köszönhetően” kaptam a gúnynevemet is, a „Csoportkör Pált”, amiért már tavaly is megdolgoztam, de az idén meg aztán főleg. Boldogok vagyunk és büszkék is, hiszen ne felejtsük el, kevés olyan klub van, amely négy selejtezőkört játszik és úgy kerül a csoportkörbe, ráadásul ilyen ellenfelek ellen, mint mi. Nem volt könnyű utunk, ne feledjük, hogy a svéd, a skót, a horvát és a norvég bajnokon át jutottunk be a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A sorsolás eredménye egyfajta megkoronázása ennek az egésznek. Szeretnénk minél jobb eredményt elérni a csoportkörben, azt viszont reálisan kell látni, hogy milyen ellenfelek ellen fogunk játszani. Innentől kezdve ez egy örömjáték. Természetesen fel fogunk készülni, mindenkinek nekimegyünk, aztán majd meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég.

- Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov rendre a fejlődés fontosságát emeli ki az interjúiban. Ha a tavalyi, EL-csoportkörös időszaktól mostanáig vizsgáljuk, ön hogy látja a csapat fejlődését?

- Az is fémjelzi az elmúlt egy évet, hogy tavaly az Európa Liga, az idén pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottunk be. Kevesen gondolták volna, hogy ide el tudunk érni, tehát evidens, hogy a csapat nagyon sokat fejlődött. Sergei Rebrov mindig csapatban gondolkodott, nem egyénekben. Ez a csapat nagyon össze van rakva, nagyon jó játékosaink vannak. Abban, hogy ilyen futballistáink vannak, természetesen többek között Hajnal Tamásnak is nagy szerepe van, de mindig egy közös döntés eredménye, ha erősítés érkezik.

- Az idén nyáron nemcsak erősített a csapat, hanem sikerült megtartani az értékeket is. Hogy látja, teljesítettük a célokat az átigazolási szezonban?

- Szerintem maximálisan. A kimondott célunk az idén is a bajnokság és a kupa megnyerése, bár Kubatov Gábor azt szokta mondani, hogy ha az U19-cel kellene nekimenni egy idénynek, akkor is ez lenne a cél. Szerintem elég erős keretünk van. Viszont ahhoz, hogy jövőre is hasonlóan jó eredményeket érjünk el nemzetközi szinten, ahhoz először jövőre is meg kell nyernünk a magyar bajnokságot, hiszen kizárólag bajnokként lehet a BL-be eljutni. Ez most az egyes számú preferencia, ezért dolgozunk. Jönnek majd a csoportmeccsek is, jön a Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev, de nekünk továbbra is koncentrálnunk kell a bajnokságra, hiszen az NB I megnyerése a záloga annak, hogy ilyen magasságokba eljuthassunk.

- Több szempontból is rendhagyó volt az idei selejtezősorozat, elég, ha csak az egymeccses párharcokat emeljük ki. Ön szerint ez a fajta lebonyolítás az előnyünkre vált?

- Erre szoktam azt mondani, hogy végül is mindenkinek ugyanazok voltak a feltételek. Mi tudtunk élni a változó lebonyolítás adta lehetőségekkel. Nyilvánvaló, hogy egy magasabb játékerőt képviselő csapat ellen egy mérkőzésen több esélyed van a győzelemre, mint mondjuk két mérkőzés alapján, de az idén mindenkinek ez volt a rendszer.

- Ön személy szerint miként élte meg azt a pillanatot, amikor a Molde elleni visszavágó lefújása után biztossá vált a BL-csoportkörös szereplés?

- Ájulás-közeli állapotban voltam. Óriási tétje volt a rájátszás visszavágójának és hiába tudtuk, hogy az EL-csoportkör már biztosan megvan, mi mindig szeretünk egyet előrelépni, ezért az egész klub nevében mondhatom, hogy nagyon akartuk a BL-t. Ez nem csak a csapat vagy az edző sikere, a pályamunkástól az elnökig mindenkié. Természetesen Sergeinek óriási szerepe van ebben, de hangsúlyoznám: ez a siker mindenkié.

- Van kedvenc meccse a selejtezősorozatból, amelyet szívesen kiemelne?

- A kinti Celtic-meccs számomra érdekes tapasztalat volt, talán azért is, mert a Celtic ügyvezetőjével, Peter Lawwell-lel kifejezetten jó kapcsolatot ápolok, dolgoztunk is együtt az Európai Klubszövetségben (ECA). Mindketten nagyon vártuk ezt a mérkőzést, sajnálom, hogy a covid-helyzet miatt nem olyan körülmények között zajlott ez a meccs, ahogy szerettük volna. Nagyon nagy tisztelettel fogadtak minket. A lefújás után már a lelátón odajött mindenki a menedzsmentjükből gratulálni a továbbjutáshoz, ez nagyon felemelő érzés volt. Borzaszó csalódottak voltak, hiszen szinte biztosak voltak abban, hogy tovább fognak jutni. Akkor Peter nagyon sok sikert kívánt és mondta, hogy ha már ilyen csapatunk van, csináljuk végig, jussunk be a BL-be!

- Mi volt az első gondolata, amikor kialakult a BL-csoportkör sorsolása?

- Boldogság. Ilyenkor az ember már nem azt mérlegeli, hogy ki ellen és hány pontot szerez, ez már amolyan örömjáték lesz, ezért azt szerettem volna, ha olyan mérkőzéseket játszhatunk, melyekre mindig emlékezni fogunk. Akik most a Fradiban pályára léphettek, azért kezdtek el focizni 6-7 évesen, hogy egyszer ilyen csapatok ellen játszhassanak. Ez most megadatik nekik, megmutathatják magukat a világ legjobbjai ellen. Persze, az esélyek nem mellettünk szólnak, de sok ilyen alkalom volt már, mégis másképpen alakult az eredmény és szép meccset tudtunk játszani. Most az a lényeg, hogy közönségszórakoztató meccseket játsszunk és tegyünk meg mindent a siker érdekében. Az egész BL-szereplésünk egy futballünnep lesz, de nemcsak nekünk, hanem az egész magyar futballnak.

- Milyen célokat lehet kitűzni olyan ellenfelek mellett, mint a Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev?

- Reálisan kell látni. Senki ne várja, hogy azt mondom, biztosan szerzünk néhány pontot, hiszen három olyan klub van mellettünk, amely toronymagasan esélyese a csoportnak. Mi vagyunk a Fradi, szóval mindent megteszünk majd a siker érdekében, a legjobb tudásunk szerint felkészülünk a riválisok ellen.

Cikkajánló

Így jutottunk be a Bajnokok Ligája csoportkörébe!

A Fradi TV legújabb adásában labdarúgócsapatunk elképesztő menetelését dolgozzuk fel.

BL-múlt: Juve elleni győztes döntő és Rebrov góljai

Számos kapcsolatot találtunk a múltban BL-csoportellenfeleinkkel, a Juvéval, a Barcával és a Dinamóval.

A Dinamo csoportunk legfiatalabb tagja – gyorstalpaló

Vezetőedzőnk korábbi klubja nem ismeretlen Európában – minden, amit tudni kell ukrán ellenfelünkről.
...

Pirlo nagyra tör – minden amit tudni kell a Juventusról

Tapasztalatlan edzővel a kispadon szeretne véget vetni rossz európai kupaszereplésnek az 1996-os...

Gyorstalpaló: minden, amit tudni érdemes a Barcelonáról

Korábbi magyar szövetségi kapitány testvére vezetné sikerre a Barcelonát, mely utoljára 2015-ben nyert...

Dinamo Zagreb? Crvena zvezda? Slavia? Cluj? FTC!

Közép-Európából a Dinamo Kijev, a Sahtar és a Salzburg is csoportkörös lett, a Fradi sikere így is kiemelkedő.

Hivatalos: megvannak a BL meccseink időpontjai

Megvan, mikor érkezik a Juventus, a Barcelona és a Dinamo, az UEFA közzé tette a hivatalos időpontokat!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin