2020. május 15.
„Örülünk neki, hogy láthatjuk az arcokat a lelátón”
Védőnk, Botka Endre már nagyon várja a visszatérést, és örül neki, hogy nem lesznek üresek a lelátók.

- Várjátok már nagyon a bajnokság újraindítását?
- Természetesen! Az elmúlt hetekben szépen belekaptunk újra a teljes értékű munkába, és már játszottunk három élesebb meccset is. Mindenkinek hiányzott, hogy meglegyen az a feszültség, az a koncentráció, ami a mérkőzéseket jellemzi. Eredményesség terén rendben volt, amit eddig nyújtottunk, játékban és erőnlétben még tudunk hova fejlődni. Úgy érzem, mire eljön a rajt ideje, rendben leszünk.

- Jól is ment neked ezeken a meccseken, a kiváló védőmunka mellett remek beadásokkal és egy góllal is segítetted a csapatot.
- Próbáltam a szünet alatt figyelni rá, hogy ne engedjem el magam, hanem ha visszajövök, akkor újult erővel még jobban tudjak bizonyítani, hogy oda tudjak kerülni a csapatba. Bízom benne, hogy meglesz az eredménye, és a hátralévő mérkőzéseken sok szerephez juthatok.

- Milyen volt újra a Groupama Arénában?
- Különleges volt visszatérni, már nagyon vártuk ezt a pillanatot. Nyilván szurkolók nélkül furcsa volt, még ha a szurkolók hangját hallhattuk is néhányszor a hangszórókon keresztül. Más, amikor ott van tíz-tizenöt ezer ember, az természetesen hiányzik majd, de addig is örülünk neki, hogy vannak olyan megoldások, amik javítanak ezen a helyzeten.

- A szurkolói hangok mellett a lelátó is megtelik majd, ha nem is személyesen, de ott lesznek drukkereink. Mit szóltok ehhez?
- Nagyon jó kezdeményezésnek gondolom, mivel a szurkolók valamilyen szinten ott érezhetik így magukat. Mi sem egy üres stadionban futunk ki a pályára, örülünk neki, hogy láthatjuk az arcokat a lelátón, érezhetjük, ahogy néznek ránk, figyelnek minket. Ez is csak pluszerőt ad nekünk.

- Érzed azt, hogy a szurkolóknak is hiányzott már nagyon, hogy láthassanak titeket játszani? Jutott el hozzád ilyen visszajelzés?
- Igen, interneten láttam sok ilyen véleményt, és nekem is írtak többen, hogy nagyon várják, várták már, hogy újra nézhessenek meccseket, ha nem is a stadionban, de legalább a tévében. Remélem, hogy jó mérkőzéseket tudunk majd játszani, ami minden szurkoló tetszését elnyeri.

Az FTC több ezer szurkolónak teremti meg a lehetőséget, „valahogy” ott legyenek a lelátón a hazai bajnokikon. Az ingyenes kampányban nagyon egyszerű a részvétel szurkolói kártyával rendelkező szimpatizánsai részére. Részletek ITT, illetve a fradi.whumm.hu oldalon!

Cikkajánló

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen Ferencváros retro sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin