2022. január 6.
Őszinteség és poénok - Így mutatkozott be Csercseszov
Új vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját.


Címvédő férfi labdarúgócsapatunk január 3-án megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre, immáron új vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov irányításával. Az orosz szakember csütörtökön a Groupama Arénában a sajtó képviselőinek is bemutatkozott.

- Köszöntöm önöket, mindenkinek minden jót kívánok és a családjuknak is - kezdte a sajtótájékoztatót Sztanyiszlav Csercseszov, akit először a csapattal kapcsolatos első benyomásairól kérdeztek.

- Három edzésnapon vagyunk túl, ezért még nem ismerek mindenkit tökéletesen a keretből, de a játékosok ez alatt az idő alatt jó benyomást tettek rám. Vannak labdarúgók, akikkel még nem sikerült együtt edzenünk, de próbálunk összecsiszolódni. A vezetőséggel egy vacsora keretében már beszéltünk a célokról. Lépésről lépésre kell haladnunk. Először is jobban meg kell ismernünk egymást a csapattal. Meg kell nyernünk a bajnokságot, és utána lesz érdemes beszélni az újabb célokról, a nemzetközi szereplésről.

Orosz vezetőedzőnk elődjével, Peter Stögerrel remek kapcsolatot ápol, aláírása előtt pedig telefonon beszéltek is. 

- Peterrel 20 éve ismerjük egymást. Mielőtt aláírtam valóban beszéltünk telefonon. Minden jót kívánt és megerősített abban, hogy egy remek klubhoz jövök. Baráti beszélgetés volt. Ha szakmai dolgokról beszéltünk volna, azokat úgysem mondanám el most.

Ezt követően csapatunk várható játékstílusáról is szó esett.

- Mindenképpen a bajnoki cím a cél, amit csak védekező focival nem lehet elérni. Idő kell ahhoz, hogy feltérképezzük, milyen játékstílus illik a játékosainkhoz. Amit rögtön láttam, hogy jó támadójátékosokkal rendelkezik az FTC, amit ki kell majd használnunk. Sergei Rebrovval is jó kapcsolatot ápolok, már az ő Fradiját is láttam a CSZKA Moszkva ellen. Már akkor is feltűnt, hogy a bajnokságban és a nemzetközi szinten mennyire eltérő stílusban játszik a csapat.

A 2021-re halasztott nyári Európa-bajnokság után Csercseszovtól elköszöntek az orosz válogatottnál. Az újságírók kíváncsiak voltak, hogy mivel töltötte az elmúlt hónapokat vezetőedzőnk, aki erre a kérdésre frappáns választ adott.

- Ezt az időt azzal töltöttem, hogy éltem az életemet – mondta mosolyogva Csercseszov, nem kis derűt kiváltva a sajtóteremben.

Ezután vezetőedzőnk elárulta, hogy miért döntött a Fradi mellett. 

- Mielőtt idejöttem, felmértem, hogy a Fradi hasonló értékekkel rendelkezik-e, mint amiket én is fontosnak tartok. A győzni akarás és a tradíciók tisztelete számomra is fontosak, és ezek a Fradinál is megvannak. 

Ezt követően Csercseszov a szurkolóinknak is üzent.

- Az ilyen nagy csapatok, mint amilyen a Ferencváros, nem létezne a szurkolók nélkül. Én a munkában hiszek, éppen ezért a fő üzenetem a drukkerek felé, hogy keményen fogunk dolgozni. A cselekvésekben hiszek, nem a szavakban. Az UEFA Európa Liga-mérkőzések alatt teltház volt a stadionban, ám szeretnénk, ha ez a bajnokságban is így lenne. 

Az orosz szakembert ezután az Afrikai Nemzetek Kupája miatt kissé hiányos keretről kérdezték.

- Nincs könnyű dolgunk, ugyanis a három afrikai játékosunk mellett többekre nem számíthatunk koronavírus miatt. Ez egyrészt nehézség, de másrészt annak örülök, hogy a játékosaim nemzetközi szinten is sikeresek. 

Csercseszov már 11 éve dolgozik együtt a stábjával. Ez a hosszútávú bizalom is szóba került a sajtótájékoztatón.

- Ez a 11 év együtt nem jött volna létre, ha nem tudnánk összhangban dolgozni. Az évek alatt egymást is fejlesztettük. A stáb minden tagja tudja, milyen bajnoknak lenni, abszolút célorientáltak vagyunk.

Végezetül Csercseszovnak feltették a kérdést, tervez-e magyarul tanulni?

- Egészségedre - jött a gyors válasz Csercseszovtól, bemutatva magyar tudását. – Nem tervezek magyarul tanulni, inkább az angolomat kívánom fejleszteni. Legutóbb német nyelvterületen dolgoztam, remélhetőleg egy-két hónap múlva már inkább angolul fogok újra beszélni. 

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin