Magyar bajnok férfi futballcsapatunk idei első, Paks elleni hazai bajnoki mérkőzésének volt egy nagy visszatérője Otigba Kenneth személyében. Válogatott labdarúgónk sérülés miatt a szombati, 4-0-ra megnyert meccset megelőzően 2018. december 16-án játszott utoljára NB I-es bajnokit, ezért is nagy szó, hogy rögtön kezdőként számított rá Sergei Rebrov, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a játékos megérdemelte a bizalmat.
- Mindig próbálok a jelenre koncentrálni, ezért mikor megtudtam, hogy kezdő leszek, azon voltam, hogy a maximumot nyújtsam. Nem alakult szerencsésen az előző másfél évem, de a társak, az edzők és a szurkolók is segítettek nekem. Mindenki motivált engem, jó ilyen csapatba visszajönni! Az elmúlt másfél év munkája most érett be, azon voltam, hogy ne kapjunk gólt és nyerjen a csapat. Szerencsére ez sikerült, így mondhatom, hogy a pokolból a mennyországba jutottam – mondta Otigba Kenneth a lefújást követően.
Otigba Kenneth a visszatérésig vezető útjáról a benidormi edzőtáborban bővebben is nyilatkozott a Fradi TV-nek.
Immáron 45 bajnoki mérkőzés óta nem kapott ki labdarúgócsapatunk a Groupama Arénában.
A Paks ellen szabadrúgásból eredményes Isael szerint végig egy csapatként küzdöttünk – VIDEÓ!
Ukrán vezetőedzőnk szokásától eltérően ki is emelt valakit labdarúgócsapatunk játékosai közül.
Zubkov duplázott, valamint Boli és Isael is gólt szerzett a hideg, januári mérkőzésen a Paks ellen.
Február 9-én 14 óráig csak az éves, a tavaszi bérletes, és az UEL-bérlettel rendelkezők vehetik meg jegyeiket.
A Fradi TV legújabb adásában cuki, új rovatunk is debütál, de fotózunk is egy kicsit.
Válaszolj a TikTokon feltett kérdésre január 30. és február 6. között és nyerj egy hazai bajnoki mérkőzésmezt!
A média munkatársai február 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.