2025. február 7.
PAFC-FTC: így tudnak parkolni szurkolóink
A Felcsútra autóval érkező drukkereink egyetlen parkolóba tudnak beállni a mérkőzés napján.

35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk február 9-én, vasárnap 18.00 órától a Puskás Akadémia ellen lép pályára a Pancho Arénában. 

A találkozóra autóval érkező szurkolóink, akik a 3 I-H, és 4 J-K-L szektorba szóló érvényes jeggyel rendelkeznek, ők csak és kizáróan a 47°28'16.9"N 18°35'05.5"E koordináták által jelölt parkolóhelyen tudnak megállni gépjárművükkel, máshol nem lesz lehetőség a parkolásra. A parkoló a Váli-víz elnevezésű patak mellett található, ahogy mellékelt ábránkon is látható a narancssárga ikonnal jelölve.

A Pancho Aréna Fradi-szurkolóknak fenntartott szektorai, vagyis a 3 I-H, és 4 J-K-L szektorok egy nagyjából 300 méteres sétával közelíthető meg az alábbi térkép útmutatása szerint. 

A Budapest felöl érkező szurkolóknak az M1-es autópályán Győr felé haladva, a 39-es kijáratnál kell elhagyniuk az autópályát, majd az 1-es főúton haladva Óbaroknál kell letérni a 811-es főútra, amely már bevezeti őket Felcsútra. A település előtti körforgalomból a harmadik kijáraton kell kihajtani, majd a második mellékutcába jobbra behajtva közelíthetik meg a vendégszurkolóknak fenntartott parkolót. 

A Nyugat-Magyarország felöl utazó drukkereink az M1-es autópályán jöjjenek Budapest felé, majd a 39-es kijáratnál letérni a 811-es főútra Felcsút felé. 

A Dél-Dunántúl irányából érkező szurkolóink az M6-os autópályán haladva az M8-as hídon kell átkelniük a Dunán, majd az M7-es autópályára csatlakozva kell haladniuk Székesfehérvár felé, ezután a városnál kell letérni az M1-es autópályára Bicskénél. A 39-es kijáratnál kell elhagyni az autópályát és az 1-es főút érintésével rálépni a 811-es főútra. 

Kelet- és Dél-Magyarországról érkezők szurkolóinknak előbb az M0-ás autópályát kell elérniük, majd az M1 autópályára kell csatlakozni Győr irányába, ezt követően a 39-es kijáratnál kell a 811-es főútra csatlakozni. 

Férfi labdarúgás,

OTP Bank Liga, 19 forduló

Puskás Akadémia - FTC

2025.02.09., vasárnap 18.00, Felcsút, Pancho Aréna

Cikkajánló

Kristoffer Zachariassen: „A legjobbunkra lesz szükség"

Labdarúgóink bíznak a jó eredményben a Twente elleni Európa Liga-selejtező előtt - VIDEÓ!

Változás a Fradi UEL-keretében

Franko Kovacevic is a csapattal tartott Hollandiába.

Borbély Balázs: Tisztában vagyunk a Twente minőségével

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

Megérkeztünk a Twente elleni meccs helyszínére!

A hollandok elleni UEFA Európa Liga-selejtezőre készülő labdarúgócsapatunk megérkezett Enschedébe.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld ultra pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Twente elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Labdarúgócsapatunk elindult Hollandiába

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

A Twente-specialisták: ez dönthet a párharcban

Mi vár a Fradira a Twente ellen? Három olyan szakember szólalt meg, akik belülről is ismerik a holland klubot.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin