Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az Újpest elleni győzelem után vasárnap a Paks otthonában lépett pályára az OTP Bank Liga 8. fordulójában. A Ferencváros Dibusz – Botka, Blazic, S. Mmaee, Civic – Besic, Laidouni, Zachariassen - Tokmac, R. Mmaee - Uzuni összeállításban kezdett.
I. félidő
Mi kezdtük a találkozót és azonnal támadásba is lendültünk, de előbb Uzuni indításánál tisztázott a hazai védelem, majd egy perccel később az albán támadó maradt le Ryan Mmaee centerezéséről. A 3. percben egy szépen felépített akció után Tokmac lőtt a kapuba, de norvég támadónk lesen volt, így érvénytelenítették a találatot.
A 9. percben a hazaiak is veszélyeztettek, de Bognár beadása nem volt jó senkinek, majd pillanatokkal később Dibusz húzott le egy fejest. Öt perccel később egy labdaszerzés után Tokmac szépen ugratta ki Uzunit, aki lőtt, de nem találta el a kaput. Pillanatokkal később már a norvég támadó vette célba a kaput, de az ő kísérlete is fölé szállt.
A 17. percben egy jobboldali szöglet után veszélyesen csúsztatott az egyik paksi játékos, ez még kijött a kapufáról, de Szabó közeli ismétlése már a kapuban kötött ki, de a játékvezető les miatt ezt a gólt is érvénytelenítette. Hét perccel később Böde került helyeztbe, de a hazaiak csapatkapitánya nem éles szögből csak az oldalhálót találta el.
A 28. percben Besic nagyszerűen ívelt Uzuni lábára, aki előbb átemelte védőjét, majd egy testcsel után szabadon lőtt, de Nagy Gergely védett. Hat perccel az első félidő vége előtt Laidouni szerzett labdát a saját térfelén, majd egy szép passzjáték után Uzuni ívelt Tokmac felé, aki egy igazítás után lőtt, de a hazai védelem blokkolt. Alig egy perccel később már a túloldalon Ádám akarta átemelni Dibuszt, de magyar válogatott kapusunk védett.
A hosszabbítás első percében ismét Ádám veszélyeztetett, de csúsztatása elkerülte kapunkat. Egy perccel később Lenzsér találta el Tokmac lábát a tizenhatoson belül, majd hosszas videóbírós vizsgálat után a játékvezető büntetőt ítélt. Ryan Mmaee állt oda, aki higgadtan gurított a bal alsó sarokba (0-1), így előnyből vártuk a folytatást.

Az első gólöröm - a legjobbkor szereztünk vezetést
II. félidő
A fordulás után szinte azonnal ott voltunk a hazaiak kapuja előtt, de előbb Ryan Mmaee elől szögletre tisztáztak, míg a sarokrúgás után ismét a marokkói támadó lőtt, de nem találta el a kaput. Az 50. percben már a Paks került helyzetbe, Papp passza után Bognár lövése centikkel kerülte el a kaput.
Három perccel később Zachariassen éles szögből leadott lövését Nagy Gergely hatalmas bravúrral védte. Pillanatokkal később Besic ragyogó védők mögé belőtt labdáját Tokmac estében próbált lőni, de nem találta el a kaput. Az 58. percben kettőt cserélt a Paks: Lenzsér és Szabó helyére Tamás és Medgyes érkezett.
A 63. percben egy baloldali szöglet után a lecsorgó a hosszú oldalon Kinyik elé került, aki egyenlített (1-1). A hazaiak nem sokáig örülhettek, ugyanis két perccel később Ryan Mmaee megverte védőjét, majd a tizenhatoson belülre érve kilőtte a hosszú oldalt (1-2), ismét nálunk volt az előny! A 64. percben Besic helyett Vécsei, majd négy perccel később Civic helyett Wingo érkezett.
A 70. percben ismét kettőt cserélt a Paks: Ádám és Balogh helyett Windecker és Nagy lépett pályára. Négy perccel később Szélpál volt szabálytalan saját tizenhatosának előterében, megkapta második sárgáját, így idő előtt hagyta el a játékteret. A szabadrúgáshoz Laidouni állt oda, és nagyszerűen tekert a kapuba (1-3).
Helyzetek a hajrában is adódtak, hazai részről Bognár István veszélyeztetett szabadrúgásból a 78. percben, nyolccal később pedig ziccerből is próbálkozott, győzelmünk azonban már nem forgott veszélyben, Aissa Laidouni egy és Ryan Mmaee két góljának köszönhetően három ponttal távoztunk Paksról. A hajrában beállt Tokmac Nguen helyére Marko Marin, aki így Pakson debütált a Ferencváros színeiben. Ezzel a sikerrel pontszámban utolértük a tabella élén álló Kisvárdát, sőt, jobb gólkülönbségünknek köszönhetően meg is előztük.
Folytatás a válogatott szünetet követően október 16-án, akkor, a 9. játéknapon a ZTE FC-t fogadjuk majd a Groupama Arénában.
Férfi labdarúgás, OTP Bank Liga 8. forduló
Paksi FC – FTC 1-3 (0-1)
Paksi FC: Nagy G. - Lenzsér (Szabó, 58.), Szélpál, Kinyik - Szabó J. (Medgyes, 58.), Balogh (Nagy, 70.), Bognár, Papp, Sajbán - Ádám (Windecker, 70.), Böde
Vezetőedző: Bognár György
FTC: Dibusz – Botka, Blazic, S. Mmaee, Civic (Wingo, 68.) – Besic (Vécsei, 64.), Laidouni, Zachariassen (Kovacevic, 90.) - Tokmac (Marin, 90.), R. Mmaee - Uzuni
Megbízott vezetőedző: Máté Csaba
Sárga lapok: Lenzsér (41.), illetve Besic (16.), Tokmac (45+3.), R. Mmaee (89.)
Piros lap: Szélpál (73.)
Gólok: Kinyik (63.), illetve Ryan Mmaee (45+6. – büntető, 65.), Laidouni (74.)
Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!
Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.
Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.
Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a Viktoria Plzen ellen az Európa Liga ligaszakaszának 2. fordulójában.
Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.
A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!