2019. március 12.
Parkolási lehetőség
A szerdai, MOL Vidi elleni kupamérkőzésen is igénybe vehetik drukkereink klubunk murvás parkolóját!

Labdarúgócsapatunk március 13-án, szerdán, 18.00-kor a MOL Vidi ellen lép pályára a Groupama Arénában a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Drukkereink természetesen ezúttal is igénybe vehetik klubunk murvás parkolóját, amelybe gépjárművel kizárólag a Rákóczi híd felől érkezve, a Könyves Kálmán körútról állhatnak be az autóval érkezők.


Aki a másik irányból, az Üllői út felől érkezik a Könyves Kálmán körúton, az a Lurdy Háznál tud visszafordulni. A Lurdy Ház tövében található Shell kút előtt kell – az ábrán láthatóan – jobbra lefordulni a Könyves Kálmánról, majd a kút háta mögött elhaladni a Lurdy Házig, ott jobbra, majd kétszer balra fordulva rákanyarodni a Mester utcára, amelyről nagy ívben balra fordulva ismét a Könyves Kálmán körúton találják magukat szurkolóink.

A tájékozódást táblákkal igyekszünk segíteni a parkoló környékén, illetve a cikk alján csatolt ábrával segítünk eligazodni. A parkolót 500 forintért lehet igénybe venni.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy ne használják parkolásra a Rezső teret és a környező zöldterületet, mert az kerékbilincset és szabálysértési eljárást vonhat maga után.

A mérkőzés 18.00-kor kezdődik, a Groupama Aréna kapuit azonban már 16.00-tól megnyitjuk.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Groupama Arénában rendezett eseményeken dohányozni csak az arra kijelölt helyeken szabad. Tisztelettel megkérjük kedves szurkolóinkat a pályarendszabály betartására.

Cikkajánló

Parkolási lehetőség

A Valletta elleni BL-selejtezőre érkező drukkerek ezúttal is használhatják murvás parkolónkat.

Rebrov: „Boldog vagyok, hogy a Fradit képviselhetem”

Labdarúgócsapatunk célja a megnyugtató előny megszerzése a Valletta elleni szerda esti BL-selejtezőn.

Fontos információk a Valletta elleni meccs kapcsán

Labdarúgócsapatunk szerda este 8 órától fogadja a máltai bajnokcsapatot a BL selejtezőjének 2. fordulójában.

Dibusz az „egyetlen”; Ráijesztettek Albertékra

Hat meccsen eddig 15 gólt szereztünk máltai csapatok ellen • Volt, aki a debütálásán talált be – VIDEÓK!

„A Fradi a legjobb csapat, amelyben valaha játszottam”

Korábbi kapusunkat, a máltai Justin Habert kérdeztük a Valletta elleni BL-selejtezőnk apropóján – INTERJÚ!

A büfékben is zöldre váltunk – használjon REPOHARAT!

A szerdai Valletta elleni BL-meccsünkön új, visszaváltható poharakat vezetünk be.

Sergei Rebrov hosszabbított!

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője meghosszabbította jelenlegi kontraktusát, további három évig marad nálunk.

Orosz Pál: Előbb a Vallettára koncentrálunk!

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának sorsolását.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most