2019. május 9.
Parkolási lehetőség
A szombati, DVSC elleni mérkőzésen is igénybe vehetik drukkereink klubunk murvás parkolóját!

30-szoros bajnok labdarúgócsapatunk május 11-én, szombaton 19.30-kor a DVSC-t fogadja a Groupama Arénában.

Drukkereink természetesen ezúttal is igénybe vehetik klubunk murvás parkolóját, amelybe gépjárművel kizárólag a Rákóczi híd felől érkezve, a Könyves Kálmán körútról állhatnak be az autóval érkezők.

Aki a másik irányból, az Üllői út felől érkezik a Könyves Kálmán körúton, az a Lurdy Háznál tud visszafordulni. A Lurdy Ház tövében található Shell kút előtt kell – az ábrán láthatóan – jobbra lefordulni a Könyves Kálmánról, majd a kút háta mögött elhaladni a Lurdy Házig, ott jobbra, majd kétszer balra fordulva rákanyarodni a Mester utcára, amelyről nagy ívben balra fordulva ismét a Könyves Kálmán körúton találják magukat szurkolóink.

A tájékozódást táblákkal igyekszünk segíteni a parkoló környékén, illetve a cikk alján csatolt ábrával segítünk eligazodni. A parkolót 500 forintért lehet igénybe venni.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy ne használják parkolásra a Szenes Iván teret (korábbi Rezső tér) és a környező zöldterületet, mert az kerékbilincset és szabálysértési eljárást vonhat maga után.

A mérkőzés 19.30-kor kezdődik, a Groupama Aréna kapuit azonban már 17.30-tól megnyitjuk.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Groupama Arénában rendezett eseményeken dohányozni csak az arra kijelölt helyeken szabad. Tisztelettel megkérjük kedves szurkolóinkat a pályarendszabály betartására.

Cikkajánló

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

Hosszabbított a Fradi Nagy Olivérrel

Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!

Távozik Ibrahim Cissé

A francia védő két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a Fradival.

Csapatépítés Fradi-módra az edzőtáborban

Grillezés, bekötött szem, reggeli tófürdés – ilyen volt az FTC csapatépítője Ausztriában! – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin