Harmincötszörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk a DVSC együttesét fogadja az OTP Bank Liga 12. fordulójában. Együttesünk a hét közepén a MOL Magyar Kupában volt érdekelt, a mieink a Tiszafüred elleni 2-1-es sikerrel léptek tovább a következő körbe. A debreceniek elleni bajnoki előtt vezetőedzőnk a folyamatos meccsterhelésről is beszélt.
- Már korábban is elmondtam, hogy a sűrű program nem lehet kifogás, és nem okolhatjuk a folyamatos terhelést az esetlegesen gyengébb eredményekért. Nem árulok el titkot azzal, hogyha elmondom, sem a Győr, sem pedig a Tiszafüred ellen nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna. A meccsdömping azonban nem csak fárasztó lehet, előnyei is vannak, például az, hogy folyamatosan lehetőségünk nyílik a javításra. 22 nap alatt hét mérkőzést vívunk, ennek ellenére fizikálisan és mentálisan is készen állunk arra, hogy győzelmeket arassunk, most éppen a DVSC ellen – mondta Pascal Jansen.
Az izraeli válogatott középpályás kupagyőzelmet ünnepelhetett a Fradi labdarúgójaként.
Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.
Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.