
Hat évvel ezelőtt útjára indult a Fradi-minibusz, amellyel időközben nem csak az országot jártuk be, hanem átléptük a határokat is és felkerestünk magyarlakta településeket, területeket. Hat év nagy idő, a sikert, az érdeklődést látva úgy éreztük, eljött az ideje annak, hogy, mint minden téren a klubban, ebben is előre lépjünk.
A Fradi Kamion a Groupama támogatásával lenyűgöző méretével, 20 méteres hosszúságával, különleges Fradi design-nal, 520 lóerős motorral indul országjáró körútra a Groupama Aréna elől. Szurkolóink pénteken 12.00 és 18.00 óra között nézhetik meg először az Aréna parkolójában a „csúcsragadozó” kamiont, amely másnap már Siófokon a nagy strand előtt várja a látogatókat.
A pénteki, különleges programokkal fűszerezett ingyenes bemutatóra 12.00 óra és 18.00 óra között minden érdeklődőt szeretettel várunk az Aréna főépületének parkolójában, az Üllői út felé eső oldalon.
A Fradi Shop termékskálája, valamint a szurkolói kártya regisztráció eddig is elérhető volt szurkolóink számára, mostantól pedig kibővítettük egy Fradi múzeummal, ahol a jelenlegi kiállításunkon a múlt és a jelen legemlékezetesebb Fradi pillanatai találkoznak. A jövőben igyekszünk egy-egy tematikus kiállítással is meglepni szurkolóinkat a kamionunkban. Emellett jó pár egyéb, szórakoztató aktivitást is viszünk magunkkal a helyszínekre, hogy közelebb hozzuk szurkolóinkhoz a Ferencvárosi Torna Clubot. Ilyen például a teqball, csócsó vagy épp a bluebox fotózás.
A hazai mérkőzéseken felül igyekszünk minél több fővárosi és vidéki helyszínen is jelen lenni, folyamatosan zajlanak az egyeztetések a kitelepülésekről, az egészségügyi szabályokat természetesen figyelembe véve. Az első utunk egy balatoni túra lesz, amelynek első állomására augusztus 15-én, szombaton érkezik meg a kamion. A turné első körben négy Balaton parti várost érint. A helyszínek: Siófok, Keszthely, Vonyarcvashegy és Balatonalmádi. A kitelepüléseink pontos helyszínéről és időpontjáról a fradi.hu felületein tájékoztatjuk szurkolóinkat. A legfontosabb dátum most péntek 12.00 óra, amikortól az Aréna parkolójában szurkolóink előtt is megnyílik az óriási Fradi Kamion a Groupama Biztosító támogatásával.
A Fradi Kamion fő támogatója a Groupama Biztosító. A Groupama azért támogatja a Fradi Kamiont, mert a Groupama Biztosító jelenleg is a klub, ezen belül is kiemelten a labdarúgócsapat támogatója, és egyben a futball stadion névadószponzora. A két cég együttműködésének kezdete még a korábbi stadion működésének idejére vezethető vissza, mely idő során sok közös akció és projekt valósult meg. A Groupama Biztosító ebben a jelenlegi és egyben egyedül álló kezdeményezésben is a Fradi mellett áll. A biztosító az öngondoskodás és a pénzügyi tervezés fontosságára akarja ezzel az eszközzel felhívni a figyelmet, melyben az érdeklődők számára ingyenes és a kötelezettségmentes pénzügyi tervezést nyújt.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!