2025. június 23.
Pénteken Mezőkövesden játsszuk első edzőmérkőzésünket
A meccsjegy.fradi.hu-n 500 forintért nem csak élőben, hanem utólag is megnézhető edzőmérkőzésünk!

Amint arról korábban beszámoltunk, a népligeti alapozás után két edzőtáborral folytatja a felkészülést magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk. Előbb június 23-tól Mezőkövesden, majd július elejétől az ausztriai Lienzben.

Rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunk első felkészülési mérkőzését a mezőkövesdi edzőtáborban játssza június 27-én, pénteken 10.00-tól a Mezőkövesd vendégeként.

Ahogy a korábbi edzőtáborok alkalmával már megszokhatták, ezúttal is élőképes közvetítéssel készülünk! A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, a profilja menüjén belül rákattintani az "élő közvetítésre", majd befizetni a meccsenkénti 500 forintos támogatói díjat, amellyel az FTC labdarúgó utánpótlását és az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat bővebben.

Fontos információ, hogy azon drukkereink, akik befizették a meccsenkénti 500 forintos díjat, ők bármikor visszanézhetik az adott találkozót. Emellett nem kell kapcsolgatni a készülékek között, ugyanis az élő közvetítésbe ágyazva meg tudja tekinteni a Fradi Zóna Értékelés Live vodcast mérkőzések előtti, félidei és mérkőzés utáni műsorát is, amelyben exkluzív aktualitásokkal érkezünk a mérkőzések helyszínéről és a Fradi Zóna budapesti stúdiójából.

Nincs még fiókja a meccsjegy.fradi.hu oldalon? Így tud regisztrálni!

Ha még nem regisztrált a meccsjegy.fradi.hu oldalon, ITT megteheti! Fogadja el az adatkezelési tájékoztatókat, felhasználási feltételeket. Az események megtekintése a felhasználói fiókjához kötött, és eseményenként egy hozzáférésre jogosít. A megfelelő mérkőzésnél a „Jegyvásárlás” gomb segítségével válthatja meg 500 forintos regisztrációs támogatói jegyét, amely után élőben, vagy később, utólag visszanézve is elérhetőek lesznek bajnokcsapatunk felkészülési mérkőzései.

Közvetítésünket már negyedórával a kezdőrúgás előtt megkezdjük a helyszínről, ez alatt megtudhatja a legfrissebb híreket, illetve interjúkat és riportokat nézhet a csapatot érintő legfontosabb történésekről. A meccset három kamerával közvetítjük, nem marad le semmiről, mivel a gólokat és a nagy helyzeteket is visszajátsszuk.

Kommentátorunktól minden fontos információt megtudhat. A találkozó után pályaszéli interjú formájában a mérkőzés főszereplőit is meghallgathatja.

Ha elsőkézből szeretne értesülni csapatunkat érintő legfrissebb hírekről és érdekességekről, kövesse a FradiMédia hivatalos felületeit: a Facebookon, az Instagramon, a TikTokon, a YouTube-on, a fradi.hu-n és a Fradi Applikáción is exkluzív anyagokkal készülünk szurkolóinknak.

A további menetrendet, valamint a későbbi felkészülési találkozók idejét és helyszínét később tesszük közzé. A mérkőzések időpontjának változtatási jogát fenntartjuk.

Cikkajánló

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

Borbély Balázs: Nem érdemtelen a győzelmünk

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin