2021. október 26.
Peter Stöger: „Jó játékot, gólokat várok a csapatomtól”
Vezetőedzőnket a Tököl VSK elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzés előtt kérdeztük.


Férfi labdarúgócsapatunk október 27-én, szerdán 13.30-tól a negyedosztályú Tököl VSK otthonában lép pályára a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában. Az összecsapás előtt vezetőedzőnk, Peter Stöger mondta el várakozásait.

- Ehhez a mérkőzéshez is úgy állunk hozzá, ahogy az összes többihez, vagyis maximális koncentrációval. Utánanéztünk az ellenfelünknek, van róla információnk. Tudjuk, hogy alacsonyabb osztályban szerepelnek, éppen ezért csakis rajtunk fog múlni, hogyan alakul ez az összecsapás, természetesen nyerni akarunk. A hazaiak egészen biztosan extra motivációval játszanak majd ellenünk, hiszen nem mindennap van lehetőségük egy ilyen nagy klub ellen játszani, mint amilyen a Fradi, így biztosan nagy élmény lesz számukra ez a találkozó. Nekünk viszont saját magunkkal kell foglalkozni. Jó játékot és gólokat várok a csapatomtól! – nyilatkozta Peter Stöger a FradiMédiának.

Szeretnénk felhívni szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzés idején a helyszínen lesz a Fradi-minibusz is, részletek ITT olvashatók.

 

 

Cikkajánló

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin